Nyelvválasztás:

A Tornyai-múzeum művészettörténésze nyitotta meg a Diákok Őszi Tárlatát

Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Németh László Gimnázium, Általános Iskola a Diákok Őszi Tárlatát, amelyet a Tornyai János Múzeum művészettörténésze és a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat társkurátora, Képiró Ágnes nyitott meg.

Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Németh László Gimnázium, Általános Iskola a Diákok Őszi Tárlatát, amelyet a Tornyai János Múzeum művészettörténésze és a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat társkurátora, Képiró Ágnes nyitott meg.

Az idei diáktárlat különlegessége, hogy a hódmezővásárhelyi diákok mellett marosvásárhelyi tanulók is részt vettek rajta, s témájának megjelölésében, Vásárhely(ek) – közös hazánk címmel a két város építészeti értékeinek és motívumainak képzőművészeti eszközökkel való megvalósítására hívták fel a diákok figyelmét.

– A hazai képzőművészet szempontjából kiemelten fontos napon, október 18-án, a Magyar Festészet Napján nyílik meg a Diákok XVII. Őszi Tárlata – hívta fel a figyelmet megnyitójában Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze. Mint elmondta, hasonlóan a legrégebbi múltra visszatekintő hazai képzőművészeti seregszemléhez, a Vásárhelyi Őszi Tárlathoz, a diákok tárlatára benyújtott pályaműveket is szakértő zsűri válogatja, és javasol műveket díjazásra. Az idén mintegy kétszázötven alkotással pályáztak az általános és középiskolások, s a kiállításon való szereplés önmagában véve is elismerés – hívta fel a figyelmet Képiró Ágnes –, hiszen csak a zsűri által kiválasztott, közel 130 tanuló műve kerülhetett a földszinti és emeleti paravánokra.

A Diákok XVII. Őszi Tárlatának első díját Katona Dóra, az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola 11. osztályos diákja vette át (felkészítője Bozsér Zsolt), a második díjat Szabó Szófia, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola ötödikes diákja érdemelte ki (felkészítő tanára Kakuk Tünde), míg a harmadik helyen Varjú Rozália, a Klauzál Gábor Általános Iskola nyolcadikos tanulója végzett (felkészítője Szilágyiné Szabó Mónika), míg a zsűri különdíjat ítélt Gábosi Eszternek, a Református Kollégium Marosvásárhely diákjának.

 

 

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7