Nyelvválasztás:

Borsodi építészek a kultúra vásárhelyi épületeiben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara tagjai idei szakmai tanulmányútjukon három hódmezővásárhelyi, a helyi kulturális élet ikonikus épületét is felkerestek. A borsodi szakembereknek Mucsi László építész mutatta be az Emlékpontot, a Tornyai János Múzeumot, valamint a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara tagjai idei szakmai tanulmányútjukon három hódmezővásárhelyi, a helyi kulturális élet ikonikus épületét is felkerestek. A borsodi szakembereknek Mucsi László építész mutatta be az Emlékpontot, a Tornyai János Múzeumot, valamint a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara elnöke, Juhász-Nagy Balázs nagyszülei ma is Hódmezővásárhelyen élnek, s ő maga is gyakran megfordul a városban. Mint elmondta, figyelemmel kísérte a kulturális intézmények épületeinek születését és megújítását, s ezért indítványozta, hogy a kamara idei tanulmányútjának célpontja Hódmezővásárhely legyen.

Mucsi László építész nemcsak az Emlékpont megszületését, a Tornyai-múzeum és a művelődési központ felújítását és kibővítését figyelte „testközelből”, de az üzemeltetés során szerzett tapasztalatait is megosztotta Borsodból érkezett kollégáival.

Az Emlékpont különlegessége – az építészek szempontjából – az eredeti épület kiegészítése egy lebegő, a konferenciateremként és kiállítótérként is működő könnyűszerkezetes elemmel, míg a múzeum és a művelődési központ bővítésénél a régi és új elemek összhangját kellett megteremteni a szakembereknek. A Tornyai János Múzeum eredeti épülete a 2012-ben átadott két új szárnynak köszönhetően fogadótérrel, látványraktárral, kiállítótérrel, valamint restaurátorműhellyel és gyűjteményi raktárral gazdagodott, míg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ átépítését és bővítését az 1953-ban megnyílt művelődési ház tervezőjének, Janáky István két, szintén építész fiának tervei alapján végezték el.

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5