Nyelvválasztás:

Első alkalommal rendezték meg Vásárhelyen az óvodások néprajzi vetélkedőjét

Terendi Viktória, a Tornyai János Múzeum néprajzkutatója nyitotta meg hétfő délelőtt a Kankalin Néptánc Együttes Komatálat hoztam címmel – idén első alkalommal – óvodások számára megrendezett néprajzi vetélkedőjét a hódmezővásárhelyi néptánc együttes kertvárosi székházában.

Terendi Viktória, a Tornyai János Múzeum néprajzkutatója

A vetélkedő célja megismertetni a gyerekekkel Hódmezővásárhely települési értéktárának elemeit. A feladatok között – amelyeket a táncegyüttes óvodás és kisiskolás csoportjait irányító Dora-Tóthné Szappanos Edit állított össze – szerepelt vásárhelyi kerámiaminták színezése, májusfa díszítés, az értéktárban szereplő kőfal és a mártélyi holtág fotóiból készített puzzle kirakása. Ezen kívül csoportonként egy népi játékot is bemutattak az óvodások, míg Szakáll László citerakészítő népi iparművész az egykor az Alföldön elterjedt pengetős hangszerrel ismertette meg a gyerekeket.

A felhívásra a Malom és a Nádor utcai, valamint a Kertvárosi Katolikus és a Mária Valéria Keresztény Óvoda egy-egy csoportja jelentkezett, akik komatállal is készültek és meséltek a hozzá kapcsolódó népszokásról, miszerint a szoros barátságban lévő családok gyermek születésekor a helyi finomságokat tartalmazó tállal ajándékozták meg az újszülött családját.

A rendezvény házigazdája, a vásárhelyi értéktárnak szintén részét képező, Bessenyei-díjas Kankalin Néptánc Együttes vezetője, Törökné Tárkány Katalin elmondta: örülnek, hogy az óvodák elfogadták a felkérést, és megígérte, a következő években ismét megrendezik az óvodások néprajzi vetélkedőjét.

Arany-Tóth Attila

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5