Nyelvválasztás:

Férfisorsok és férfitárgyak a Tornyai-múzeumban

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum Tavaly Nők a múltból címmel rendezett tárlatot, amelynek folytatásaként augusztus 3-án 18 órakor nyílik meg a Férfiak a múltbólTárgyak, sorsok, történetek című kiállítás a közgyűjteményben. Szerda délután sajtóbejárás keretében mutatta be a még rendezés alatt álló kiállítást a média munkatársainak Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója és Terendi Viktória néprajzkutató, a tárlat kurátora.

A kiállítás a férfiszerepek tizenkilencedik-huszadik századi alakulását mutatja be a férfiak társadalmi presztízsének, valamint a családban, a gazdaságban, vagy épp a hadi stratégiában betöltött szerepeit tárgyakkal, dokumentumokkal, viseletekkel és fotókkal ábrázolva – mondta el Miklós Péter a múzeum igazgatója. Hozzátette: a kiállított használati eszközök egy része, mint a bicska, a csizma, vagy a pipa jelezték a társadalmi helyzetet, míg más tárgyak a katonáskodáshoz, a nősüléshez, illetve a családalapításhoz köthetőek, s ezek a férfitársadalomhoz való teljes jogú tartozást szimbolizálták.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult kiállítás anyagának jelentős része a múzeum néprajzi gyűjteményének részét képezi, s Miklós Péter köszönetet mondott azoknak a magánszemélyeknek, akik tárgyaik, fényképeik, dokumentumaik kölcsönadásával segítették a tárlat létrejöttét.

A kiállított anyag egy része olyan kultikus eszköz, amelyekhez érzelmi szálak is kötötték az azt használó férfiakat – erről már Terendi Viktória beszélt, rámutatva, hogy a tárgyak minősége és milyensége jelezte az adott személynek a közösségben betöltött szerepét és rangját is.

A tárgyakat a férfi életkora és társadalmi szerepének változásainak fázisai szerint csoportosítva tárja a kiállítás a látogatók elé. Így megtekinthetők az iskolai évek tárgyai, a palatábla, a füzetek, az írásminták, vagy a házasságkötés relikviái. A kocsma világát – amelyet szintén korabeli tárgyakkal idéz meg a kiállítás – másként értékelték a századelőn, hiszen a konfirmált legények tizennégy-tizenöt évesen fogyaszthattak alkoholt a vendéglátóhelyeken.

Külön részt szentel a tárlat a katonaéletnek, amely egyrészt fontos része a volt a férfivá válásnak, másrészt a száz éve véget ért Nagy Háborúban a vásárhelyi és a környékbeli családokból nagyon nagy számban, tizenötezren vettek részt és háromezren életüket áldozták a hazáért.

A kiállításnak a munka világát bemutató részén látható, hogy a szegényebb sorsú családok hat-nyolc éves gyermekei már kiskanásznak, kisbéresnek kellett, hogy álljanak – mutatott rá Terendi Viktória, aki felhívta a figyelmet a kiállításban a mezőgazdasági munkákhoz használatos eszközökre, hangsúlyozva, hogy a kereskedelem, a kézműipar és az értelmiségi pályák rekvizitumai is megjelennek a múzeum termeiben.

A kiállított tárgyak közül a kurátor bemutatott egy cifraszűrt, amelyet a város polgármesterének kocsisa viselt, aki annyira ragaszkodott a ruhadarabhoz, hogy azt még az 1950-es években is viselte, amikor már ő sem volt kocsis és a várost sem polgármester vezette.

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7