Nyelvválasztás:

Inspiráló találkozás a modernkori Dürerrel

Hetedik alkalommal, tizenegy alkotó közreműködésével rendezték meg idén nyáron a Szőregi Képzőművészeti Alkotótábort, amelynek résztvevői Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában tettek látogatást Pataki Ferenc festőművész vezetésével.

A résztvevők a tábor egy hete alatt igyekeznek feldolgozni Szőreg hagyományait, foglalkoznak a városrész sajátosságaival, az ott élt és élő jeles személyekkel, s a plein air jegyében a természetben készítenek portrékat, aktokat és tájképeket.

A hét évvel ezelőtti megalakulás idején az alapító Tömörkény István Művelődési Ház célja volt felkarolni azokat az amatőr alkotókat, akik lehetőséget kaphatnak tudásuk fejlesztése mellett bemutatkozásra is, a tábor során elkészült művekből a magyar festészet napján, október 18-án a művelődési házban minden évben kiállítást nyitnak.

Pataki Ferenc elmondta: a tábor résztvevői civil foglalkozású alkotók, s mint tanítványait, segíti őket, de vannak közöttük hivatásos festőművészek is. Nagyon sok fiatal tehetséges ember van Szegeden, akik nem jutottak el művészeti középiskolába, vagy felsőoktatásba, s a táborban, vagy a festőművész által 15 éve létrehozott iskolában alaposabban megismerhetik a művészet eszközeit és technikáit.

Az alkotás mellett a résztvevők irodalmi és művészeti előadásokat is hallgattak, s együtt tekintették meg a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában Kass János grafikusművész Parallel folyamatok című gyűjteményes kiállítását, ahol a táborozókat a szőregi alkotótáborban résztvevőként jelen lévő Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze kalauzolta.

Pataki Ferenc felidézte, Kass mester annak idején barátjának fogadta őt, aki nagy tisztelője, s egyben jó ismerője Kass munkásságának. A vásárhelyi, július 21-én zárt kiállítás különlegességének nevezte, hogy egyrészt áttekinti a grafikusművész tevékenységét, másrészt a kinagyított olvasókönyv-illusztrációk újfajta hatást gyakorolnak a látogatókra. Aki nemcsak a felszínt vizsgálja, hanem a művészet szentségét keresi – fogalmazta meg a festőművész –, annak ez a kiállítás egy kikristályosodott értékrend szerint alkotó, valódi értéket előállító művész munkáit láttatja, s ezt a teremtő gesztust kell megtalálnia minden tehetséges embernek, hogy igazi művész váljon belőle. Kass Jánostól pedig megtanulhatják a fiatalok, hogy mit jelent a rajz.

– Számomra Kass a modernkori Dürer, olyan tiszta lelkileg, formavilágban és gondolkodásban is, s az alkotásaival való találkozás mindenki számára inspiráló – zárta gondolatait Pataki Ferenc.

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5