Nyelvválasztás:

Megnyílt Péreli Zsuzsa kiállítása a Tornyaiban

Mivégre születtünk erre a világra, kik vagyunk és hová tartunk? Vagyis a létezés nagy kérdéseire kaphatnak választ azok, akik ellátogatnak Péreli Zsuzsa gyűjteményes kiállítására a Tornyai János Múzeumba. A falikárpitművészet megújítójaként számon tartott alkotó több mint 100 munkájából nyílt tárlat tegnap délután Hódmezővásárhelyen.

A Tornyai János Múzeum és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány újabb három évre szóló együttműködésének köszönhetően juthattak el Péreli Zsuzsa gobleinjei most első alkalommal ide, az ország délkeleti régiójába. Az alkotónak sikerült megőrizni a kárpitművészet évezredes hagyományait úgy, hogy közben munkáiba olyan gondolatokat tud beleszőni, amelyek a ma emberéhez szólnak.

„A hagyományos keretek között maradva, de annak a határait a végsőkig feszegetve alakít ki egy olyan sajátos formavilágot és mondanivalót, ami a 20. század végének, a 21. századnak valóban egy iskolateremtő művészévé avatja” - mondta Fertőszögi Péter kurátor.

Péreli Zsuzsa falikárpitjai, akvarelljei, papírszobrai a Tornyai János Múzeum hét termét töltik meg. A több mint 100 alkotás az örökkévalóságot, a materiális földi szépséget és az azon keresztül sugárzó transzcendenciát képes megmutatni.

„Ha a látogató nemcsak felszínesen, hanem elmélyülten szemlélődve nézi a kárpitokat és időt hagy arra, hogy azok üzenetei átjárják legbensőbb lényét, választ kap a létezés nagy kérdéseire. Mivégre is vagyunk a világon? Mi dolgunk a Földön? Hol a helyünk? Hogyan viszonyulok a hazámhoz, a múltamhoz és a családomhoz?” - fejtegette Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár, akadémikus.

Kovács Gábor, a KOGART alapítója pedig többek között arról beszélt, hogy Péreli Zsuzsát immár 20 év ismeri és az ő 2002-es franciaországi kiállítása változtatta meg az életét.

„Megláttam az Angyalt - egyensúlyozni ég és föld között és a lábam a földbe gyökerezett. Tartotta az angyal az egyensúlyt a materiális és a szellemi között és még nagyon sok összefüggésben lehetne ragozni, hogy mi között. Tulajdonképpen ennek a műtárgynak köszönhető, hogy gondolatilag eljutottam oda, hogy létrehozzam a KOGART-ot a kortárs művészetek támogatására” - hangsúlyozta Kovács Gábor, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány elnöke.

A kiállításmegnyitó azért is volt különleges, mert Tolcsvay Lászlót megihlették felesége alkotásai és művészbarátaival együtt egy zenei anyagot készítettek, amelyből az érdeklődők Sáfár Mónika tolmácsolásában ízelítőt is kaphattak tegnap délután a Tornyai János Múzeumban.

Forrás: Vásárhelyi Televízió

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5