Nyelvválasztás:

Újabb gazdag régészeti lelőhelyek váltak ismertté Vásárhely határában

A napokban Hódmezővásárhely déli határában végeztek terepbejárást a Tornyai János Múzeum munkatársai, akik az eddig ismert lelőhelyek mellett jelentős kiterjedésű, újabb, gazdag leletanyagot rejtő területeket is felfedeztek. Az edénytöredékek egy nagyobb, római- és középkori településegyüttes, valamint több, kisebb területű szarmata és Árpád-kori megtelepedésre utalnak.

Vásárhely határát az elmúlt évtizedekben egyetemisták bevonásával szisztematikusan bejárták és rögzítették a nyomokat a szakemberek, az, hogy most mégis új területek mutatkoztak meg, annak köszönhető, hogy közvetlenül az őszi szántást követően került sor a bejárásra. Ezt egyébként az ipari park tervezett bővítése kapcsán kellett elvégezni, hogy a beépítés tervezése során elkerüljék a nagyobb lelőhelyeket, vagy ha a munka veszélyeztetné a leleteket, úgy felkészüljenek a komolyabb feltárásokra.

A bejárás során a Tornyai János Múzeum munkatársai Csányi Viktor régész vezetésével csatárláncban, szisztematikusan járták végig a mintegy négy négyzetkilométeres területet és szemrevételezéssel – talajradar, fémkereső, vagy légi felvételek készítése nélkül – keresték a régészeti korú töredékeket. A lelőhelyek koordinátáit GPS készülékkel rögzítették, s a megtalált leletről dokumentációt készítettek.

Nem cél valamennyi töredék összegyűjtése, inkább a díszesebb darabok, vagy az edények alj- és peremtöredékei kerültek a múzeumba, amelyek több információt adnak a régészek számára. A bekerült anyagot azután átvizsgálják, a restaurátorok megtisztítják a kiválasztott darabokat, amelyek adatai bekerülnek a múzeum nyilvántartásaiba, míg maguk a töredékek a raktárakba.

Csányi Viktor elmondta: nem számítanak országos szenzációra okot adó lelet megtalálására, a most megtalált leletek a régészek mindennapi munkájának mementói, a terepbejárás célja pedig a város határában fellelhető lelőhelyek minél pontosabb feltérképezése.

Eseménynaptár
« » 2018 október
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4