Nyelvválasztás:

Vásárhelyi alkotóművész tárlata Makón

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum főrestaurátora, Nagy Nándor képzőművész szobrászati és grafikai munkáit bemutató, Tavaszváró című kiállítása 2018. augusztus 7-én, kedden 18 órakor nyílik meg Makón, a Glorius Vigadó udvarában.

V. Nagy Nándor képzőművész és restaurátorművész 1974-ben született Hódmezővásárhelyen, a 2000-es évtől napjainkig a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum restaurátora, majd főrestaurátora, 2005 óta Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének keramikus iparművész tagja. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2007-ben szilikátrestaurátor-művész szakon diplomázott, a Zsolnay épületkerámia restaurálásának területén végzett szakmai munkáját a MAOE diplomadíjjal jutalmazta.

Országos képzőművészeti kiállítások rendszeres kiállítója 2007 óta, a kortárs kerámiaszobrászat többszörösen díjazott művésze, országos és nemzetközi képzőművészeti és kerámia szimpóziumok rendszeres résztvevője. Több köztéri szobor – többek között a Tornyai János Múzeum előtt álló Nézőpont – Lucien Hervé fotográfus emlékére, valamint a múzeum parkjában látható Archaikus bak szobrok alkotója, középületek és műemléki épületek felújításának társalkotója.

A hagymavárosban kiállításra kerülő szobrászati anyag a művész elmúlt tíz évének munkáiból került kiválogatásra. Témáit a természetközeliség határozza meg, míg a nagy számban előforduló Vénusz-szobrokat a kiállítás fő témájának is tekinthetjük. A kiállítás címében is szereplő Tavaszvárók növényi jellegű numenek, a termékenység princípiumai, de hasonló témát fedezhetünk fel a Tanúk című sorozatban is. A szobrokban több évezredes archaikus hagyományok érezhetők, nemcsak vizuálisan, hanem jelképrendszerükön keresztül is. Az erős absztrakciós törekvések letisztult, modern formákat eredményeznek, amelyek a mondanivaló erőteljes kihangsúlyozásával napjaink nyelvén kommunikálnak. A legtöbb alkotás magas tüzű samottos agyagból nyerte formáját, de megjelenik a kő és a saválló acél is, mint modern alapanyag.

V. Nagy Nándor makói kiállításán a vendégeket Bodrogi Ferenc, a Grand Hotel Glorius tulajdonosa és Farkas Éva Erzsébet, Makó város polgármestere köszönti, a kiállítást Feledy Balázs művészeti író ajánlja a közönség figyelmébe. A kiállítás megtekintése augusztus 22-ig naponta 10 és 17 óra között, a Grand Hotel Glorius recepcióján történő előzetes bejelentkezéssel lehetséges.

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7