Nyelvválasztás:

Világ-formálta művészet: Szabó Klára Petra albumát ismerhették meg az Alföldi Galériában

A hódmezővásárhelyi születésű és a világ számos országában alkotott festőművész, Szabó Klára Petra Phantasea című albumát mutatta be kedd este az Alföldi Galériában a kiadvány tanulmányának szerzőjével, Somosi Rita művészettörténésszel beszélgetve. Az esten az is kiderült, hogy a sok-sok ország milyen nyomot hagyott az alkotó világában.


 

Szabó Klára Petra fiatal kora ellenére, több mint egy évtizede állandó résztvevője a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, amelyek történetében hét különböző elismerést is kiérdemelt, köztük a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat is –  mondta el köszöntőjében Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója.

Mindig is képzőművész akartam lenni, ennek alapján választottam iskoláimat – fogalmazott Szabó Klára Petra, aki a fotózáson, a tűzzománc-készítésen és a grafikán keresztül érkezett meg a festészethez, amelyet igazán sajátjának érez, de azt szélesen értelmezve, kísérletező módon alkalmazza.

A festő számára fontos a szülőváros, és különös inspirációt jelentett neki Tornyai kisméretű képsorozata, amely megmutatta, hogy az alföldi táj is lehet izgalmas a naplemente színorgiájával. Mindemellett a számos külföldi ösztöndíj lehetőséget biztosított Szabó Klára Petrának, hogy az alkotás folyamatában több hónapon át elmélyülhessen és találkozhasson olyan távoli országok kultúrájával, mint Dél-Korea, Észtország, Svédország, Nagy-Britannia, vagy Japán.

A távoli tájak művészete is hatott rá, a rideg észtországi szálláson a vázába állított virágcsokor magára fókuszálta az alkotó figyelmét, aki az északi országban egy képsorozatban örökítette meg a növények hervadását, míg a japán buddhista szerzetesnél eltöltött idő alatt a kert éke, a rózsafa vonzotta magára a figyelmét, s alakította szemléletét.

S a kísérletezés során kezdett el animációkat készíteni, néhány másodperc alatt lefutó, félszáz festményt készítve, egyenként alkotva meg minden egyes kockát úgy, hogy a digitalizálás során csak a kontrasztok módosítását oldotta meg számítógéppel, de ilyen kísérlet-sorozat volt a jégvirágok alkotása különféle folyadékokból a csapvíztől a Tisza holtágának vizén át a termálvízig, majd ezek rögzítése a kétdimenziós térben. Közben a művész azt is megfigyelte, hogyan formálja a hideg a geometrikus formákat, s ezt a folyamatot hogyan befolyásolják a dermedő vízre sugározva a különféle hangjelenségek.

A vasárnap záruló, 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton Szabó Klára Petra három alkotása is látható, ahol a tárlat finisszázsán, december 2-án délután 15 órakor a Munkácsy-díjas festőművész, Hézső Ferenc vezetése mellett tekinthetik át a kiállítás több mint kétszáz alkotását a látogatók.

A bemutatóról a Vásárhelyi Televízió Híradójában tudósított:

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7