Banner János (1888-1971)

1888. március 6-án született az Arad megyei Székudvaron (ma Socodor). Kutatási területe elsősorban a tárgyi néprajz és az ősrégészet volt. Elemi iskoláit a boros-sebesi osztatlan, hatosztályos, majd a békési községi fiúiskolában végezte. Gimnáziumi tanulmányai után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történelem-földrajz szakán végzett. 1910-ben doktorált és egy évvel később (1911) középiskolai tanári oklevelet szerzett. Előbb Makón, a Csanád Vezér Reálgimnáziumban (a mai József Attila Gimnázium), majd Jászberényben volt gimnáziumi tanár 1911–1913 között. 1913-tól a Jászberényi Múzeum múzeumőre, majd 1913–1917 között a kolozsvári Erdélyi Múzeum Régiségtárában volt gyakornok. 1920–1923 között Szegeden tanított. 1922-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen Magyarország tárgyi néprajza, kapcsolatban az ország demográfiájával, különös tekintettel az Alföldre és Délmagyarországra témakörben magántanárrá habilitálták. Ezt követően az egyetem Régiségtudományi Tanszéken dolgozott 1924–1946-ig, 1937–1946 között tanszékvezetőként. 1940–1941-ben dékán, 1940–1944 között a Diákjóléti és Diákvédő Iroda elnöke volt.

1929–1945 között a szegedi egyetemi régészeti tanszéke Banner János irányítása alatt számos ásatást végzett Hódmezővásárhely határában. Hódmezővásárhely anyagi támogatásának segítségével Banner János vetette meg a hódmezővásárhelyi múzeum régészeti gyűjteményének alapjait. Hódmezővásárhely környéki ásatásainak eredményeit az Archaeológiai Értesítőben és az egyetem periodikájában rendszeresen publikálta. Ásott többek között Kökénydombon, Bodzásparton, Batidán és Kishomokon.  Zömében az általa feltárt emlékekből készült el 1949-ben a hódmezővásárhelyi múzeum első állandó régészeti kiállítása. A vásárhelyi Városi Múzeum első önálló kiadványaként az ő tanulmánya jelent meg 1940-ben, Hódmezővásárhely története a honfoglalás koráig címmel.

Szakmájából eredően gyakran tett rövid tanulmányutakat a közeli és a szomszédos országokban: Ausztria (1923, 1926, 1929), Németország (1929, 1937, 1958), Görögország (1933, 1934), Jugoszlávia (1933, 1935), Románia (1933), Olaszország (1934, 1935, 1937), Svájc (1937), Szovjetunió (1962).

1946-ban a Budapesti Tudományegyetem Ősrégészeti Tanszékének vezetője lett és innen vonult nyugdíjba 1968-ban. A Dolgozatok a Ferenc József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézetéből (1937–1944) és a Fontes Rerum Archaeologicarum (I., Bp., 1944) szerkesztője volt. Célja a tervszerű tájkutatás, a rendszeres régészeti ásató és feldolgozó munka volt. Elsőként szerkesztette meg és állította össze a magyar régészeti szakirodalom teljes bibliográfiáját. Elsőként alkalmazta a légi fényképezést, valamint a leletek in situ megtartásának és megfigyelésének módszerét, amely komoly előrelépés volt a modern régészeti dokumentálás felé. Megtervezte az Alföldi Régészeti Kataszteri Intézetet is, de ez a terve a II. világháború miatt csak később, az MTA Régészeti Intézeténél a Magyarország régészeti topográfiája című sorozatban válhatott valósággá. Elkészítette a rézkori péceli kultúra monográfiáját (1956). Idős kora ellenére is tovább ásatott. Szerkesztő bizottsági tagja volt a szegedi Délvidéki Szemle (1940–1944), a budapesti Dissertationes Archaeologicae (1958-1969), és a krakkói Acta Archaeologica Carpathica (1966–1968) című folyóiratoknak.

Banner János 1971. június 29-én hunyt el Budapesten. Születésének 100. évfordulóján, 1988. március 1-én Békésen, majd 1988. március 6-án, Hódmezővásárhelyen tartottak megemlékezést és konferenciát. Az itt elhangzott előadásokat a Banner János emlékezete című kötetben olvashatjuk.