2024. május 6., Hétfő

Sajtó ROVAT CIKKEI

Első < 78910111213 > Utolsó
Döntött a szakmai zsűri, hogy 68. Vásárhelyi Őszi Tárlatra beérkezett több mint hatszáz alkotásból, melyeket fogják bemutatni az október 9-én nyíló kiállításon az Alföldi Galériában.
Javában tart a 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrizése az Alföldi Galériában. Az idei felhívásra több mint hatszáz alkotás érkezett.
Újabb felújítás vár az Erzsébeti úton található Papi-féle szélmalomra.
Már kézbe vehető a Vásárhelyi Bestiárium című időszaki kiállításról készült katalógus.
Szent István ünnepén a vásárhelyi hímzés motívumvilágába és elkészítésének rejtelmeibe tekinthettek be az érdeklődők az Emlékpontban.
A városi televízió beszámolója a múzeumi szakkönyvtár új kezdeményezéseiről: az ingyen elvihető művészeti témájú könyvekről és a Szobrozzunk szombaton! sorozatról.
Különös apropót ad az augusztus 1-jétől életbe lépett, sűrített Hódmezővásárhely-Szeged közötti vasút-villamosi menetrend annak a füzetnek, amely a közelmúltban került a Tornyai János Múzeum gyűjteményébe – számolt be róla az intézmény.
Az egyik legnagyobb és legnépesebb mezőváros a Magyar Királyság területén. Határja róna s 13 pusztából áll, írja Hódmezővásárhelyről a Tornyai János Múzeum könyvtárában őrzött egyik legrégebbi könyv. De mik is azok az ősnyomtatványok?
Már várják az alkotásokat a 68. Vásárhelyi Őszi Tárlatra, ahová a festmények mellett grafikákat, plasztikákat és vegyes technikával készült alkotásokat is be lehet nevezni, de a zsűri nyitott a vegyes technikákra és a multimédiás alkotásokra is – emelte ki a Rádió 7-nek nyilatkozva Miklós Péter, a Tornyai...
Már jelentkezhetnek az alkotók a 68. Vásárhelyi Őszi Tárlatra.
Csodakamra címmel múzeumi tábort szervez a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ. A régi korok történetei, a múzeumi világ iránt érdeklődő főként 9-10 éves gyerekeket várnak augusztus 15-e és 19-e között a Tornyai János Múzeumban tartandó szünidei turnusra.
Megnyílt a regisztrációs lehetőség a 68. Vásárhelyi Őszi Tárlatra. Jelentkezni augusztus 7-ig online lehet a kiállítás honlapján, a művek benyújtására augusztusban lesz lehetőség. Tematikus megkötés nincs, a legjobb alkotásokat szakmai zsűri választja ki és értékeli. A tárlatot október 9-én nyitják meg...
Nem szakad meg a folyamatosság, idén is lesz Vásárhelyi Őszi Tárlat - hívta fel a figyelmet az integrált kulturális intézmények újonnan kinevezett főigazgatója, Dr. Miklós Péter.
Főigazgatóként folytatja Miklós Péter történész, címzetes egyetemi tanár hódmezővásárhelyi pályafutását, miután a város közgyűlése őt találta legalkalmasabbnak a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ vezetésére. Egyik célja, hogy a „vásárhelyiség” képviselete, erősítése mellett az országos...
Rivalizálástól mentes és gördülékeny intézményi összevonást tervez Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ július elsejével kinevezett főigazgatójaként.
Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk ketten adtak be pályázatot a Megyesi Beáta lemondását követően megüresedett főigazgatói posztrért.
Miklós Péter lett a Tornyai János Múzeum, Könyvtár- és Művelődési Központ főigazgatója, őt választotta kedden a közgyűlési többség.
Nem csak a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatójának megválasztása kapcsán volt téma a kultúra, de ezen napirendi pontnál felmerült az a kérdés is, hogy miként is áll a tradicionális, idén a 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat szervezése. Miklós Péter, az újonnan megválasztott főigazgató...
A mai közgyűlés Miklós Pétert választotta a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ Főigazgatójának. Jelentkezésüket ketten adták be, és mindkét pályázat érvényes és eredményes volt. A közgyűlés 8 igen szavazattal támogatta Dr. Miklós Péter megválasztását. A szavazáson a Fidesz-KDNP képviselői...
Két pályázó közül Miklós Pétert választotta a vásárhelyi közgyűlés a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ élére.
Első < 78910111213 > Utolsó