2026. július 23., Csütörtök

Sajtó ROVAT CIKKEI

Első < 891011121314 > Utolsó
A 180 éve született Munkácsy Mihály élete elevenedett meg tegnap délután az Alföldi Galéria emeletén, Tornyai János képei között. A híres Krisztus-trilógia megalkotójának alakját a békéscsabai Alföld Quartet vonósnégyes zenével, míg Bartus Gyula színművész prózában idézte meg a vásárhelyi közönség e...
Egykor más képet mutatott a belváros: a belvárosi ótemplom mellett bazársor, az Alföldi Galéria környékén börtön, a Szántó Kovács János szobor helyén pedig emberpiac volt. Egy elfeledett Vásárhelyet ismerhettünk meg.
Sokat változott a Kossuth tér az 1870-es évektől napjainkig - hívta fel a figyelmet Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum helytörténész-főmuzelológusa, aki szombaton délelőtt helytörténeti sétára invitálta a vásárhelyieket, hogy alaposabban megismerjék a város főterének múltját, illetve épületeinek...
Kettő ezek közül ma is látható, hogy a harmadik hol volt, és egyáltalán hogyan alakult ki a Kossuth tér mai szerkezete? Erről szólt a szombati várostörténeti séta, melyen Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum helytörténész-muzeológusa kalauzolta az érdeklődőket.
Hechingen és Hódmezővásárhely 30 éves testvérvárosi kapcsolatát és a városok történetét bélyegek, képeslapok és érmék segítségével ismerhetik meg az érdeklődők a Tornyai János Múzeumban megnyílt kiállításon.
Bélyegkiállítással ünnepli 30 éves kapcsolatát Hódmezővásárhely és német testvérvárosa.
30 éve kötött testvérvárosi szerződést a németországi Hechingen és Vásárhely. E jeles alkalomból pénteken nyílik a hechingeni és a vásárhelyi filatelisták kiállítása a Tornyai János Múzeumban.
A Numizmatikai Szakkör tagjai legutóbb a Tornyai János Múzeum munkatársának segítségével gyarapíthatták tudásukat az érmékről az Ifjúsági Klubban.
A 20. század két meghatározó, megyei sajtófotósának képein keresztül mutatta be Hódmezővásárhely történetét Medgyesi Konstantin történész, a Tornyai János Múzeumban.
Két sajtófotós, Liebmann Béla és Enyedi Zoltán fotóriporterek végigfényképezték Vásárhely és a megye szocializmus korának minden jelentős eseményét és rendezvényét. Hogy azok mennyire ábrázolták a valóságot, arról Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum történész-főmuzeológusa tartott érdekes előadást...
Csend inspirálta alkotások láthatók a XXVI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium beszámoló kiállításán, melynek ünnepélyes megnyitója március 20-án volt az Alföldi Galériában.
Az Alföldi Galéria földszinti termeiben tegnap este nyílt meg a XXVI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium Csend című beszámoló kiállítása, melyen 13 alkotó kifejezetten erős anyaga látható, egészen április végéig.
Kortárs művészek a XXVI. Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon született alkotásaiból nyílik kiállítás Csend címmel szerdán az Alföldi Galériában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az ezernyolcszáznegyvennyolcas veterángondozás és a Honvédmenház történetéről nyílt tárlat Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban. A Kossuth Lajos elfogyott regimentje című vándorkiállítás a sérült és elszegényedett egykori katonák életét mutatja be.
Hetven - Kaleidoszkóp a Vásárhelyi Őszi Tárlatok hét évtizedéből címmel nyílt nagyszabású kiállítás szombaton délután az Alföldi Galériában, ahol az érdeklődők az első, 1954-ben rendezett kiállítástól az idáig vezető utat ismerhették meg Nagy Imre, egykori múzeumigazgató és művészettörténész rendezé...
Fehér László festőművész újra visszatért Vásárhelyre. Miközben egy 1975-ös műve Amerikát járja, egy másik a vásárhelyi Alföldi Galériában, a Hetven című kiállításon várja közönségét. A két alkotásról mesélt a Kossuth-díjas alkotó a Délmagyarország napilapnak.
Hetven - Kaleidoszkóp a Vásárhelyi Őszi Tárlatok hét évtizedéből címmel nyílt nagyszabású kiállítás az Alföldi Galériában.
Megnyílt az összegző kiállítás az Alföldi Galériában.
Egyfajta kaleidoszkóppal jelentkezik a Vásárhelyi Őszi Tárlatok hét évtizedéből válogató Tornyai János Múzeum. Hetven év 103 műalkotásának együttállása elevenedik meg az 1954-ben útjára indult kiállítás anyagából az Alföldi Galériában.
Hetven címmel az idén hetvenéves Vásárhelyi Őszi Tárlatok festményekben, plasztikákban és grafikákban megtestesülő örökségét bemutató kiállítás nyílt szombaton Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában.
Első < 891011121314 > Utolsó