Elvágyódás a városi környezetből

Zaklatott helyzetektől, a fojtogató, nyughatatlan életterétől szabadulni vágyó művészek visszataláltak a békét és harmóniát ígérő, hajdan félelmetes, elutasított, máskor leigázott természethez.

[...] A művészek gyakran ábrázolják a környezet átalakítását, az iparosodást például. Az 1950-es, 1960-as években ez az elvárás a vásárhelyi alkotók irányában is megjelent, tehát hogy az újonnan létrehozott termelőszövetkezeteket, vagy ott dolgozó traktorokat ábrázolják, megmutatva, ahogy az ember a termelés uralma alá hajtja a természetet.

Tóth Károly Szalay Ferenc festőművészt említette, akit

a szabadság szimbólumát jelentő lovakat ábrázoló festményei miatt többször is figyelmeztettek, hogy inkább a haladást jelképező traktorokat jelenítse meg.

[...] A reneszánsz után az akadémiai festészetben a tájképfestészet a magasabb rendű, emelkedett műfajnak tartott emberábrázolás, majd a történeti festészet alárendeltje volt. Sőt, még a csendéletet is többre tartották. Így a 19. század második felében Tornyai sem tanult tájképfestészetet a Képzőművészeti Főiskolán.

Azt vallották akkoriban, aki embereket megtanul ábrázolni, az idővel a természetet is képes lefesteni.

Tornyai János pályája elején elsősorban népi életképeket festett, majd 1907-ben egy nagy fordulatot véve elhagyta korábbi témáit, és kialakított egy összefogott, summázott, erőteljes festői nyelvet, amellyel megragadta az alföldi táj látványát. Ezt követően a természetet, a pusz­­tát tartotta legfontosabb témájának, és a társadalomtól folyamatosan eltávolodva, a városias környezetből hi­­ányzó romlatlan természet­élményt kereste. Gyakran 5-10 kilométert gyalogolt a vásárhelyi pusztában, hogy megörökíthessen pusztai motívumokat, a mártélyi nagy fát, a beborult eget, vagy egyszerűen csak a horizontot – hangsúlyozta Tóth Ká­­roly művészettörténész.

Tornyai János: Sárguló diófa
1915, 42 × 53 cm. olaj, papírlemez. Tornyai János Múzeum ltsz.: 55.75
Fotó: Dömötör Mihály, Tornyai János Múzeum

Önvallomás a természetben

A lelki érzetek megjelenítése, kivetítése a romantikus festészeti hagyományban erőteljes, míg az impresszionista festményeken önmagában a látvány hangsúlyos. Szabó Klára Petra kortárs vásárhelyi festőművész alkotásain megjelenik a személyes elbeszélés, a traumatikus élmények feldolgozása, a lelki megszabadulás. A fiatal alkotóra külföldi tanulmányútjain erőteljesen hat a természet, de mindig saját stílusában adja vissza a látottakat. Saját bevallása szerint a figurák adnak dimenziót a természetnek és mutatják meg azt, micsoda erők veszik körbe az embert. Amikor tehát önmagát, netán más figurát helyez el tájképein, pontosan megmutatja a léptéket. Az ember és a természet viszonyát.

Délmagyarország - 2021. március 20.