Kunok elleni csata emlékét őrzi a törött penge

Szántóföldön felbukkanó kard elevenít fel egy eddig csupán írásos forrásból ismert csatát. A 35 centiméteres töredék penge most látható a vásárhelyi Tornyai János Múzeum kirakatában.

Árpád-kori kard töredék

Kétségtelenül eredeti az a kard, amely vélhetően szántóföldi munkálatokkal bukkant elő Vásárhelyen, majd több kézen át jutott el utolsó tulajdonosához, Galli Kálmánhoz. Sejtve, hogy a harmincöt centiméter hosszú töredék penge nem mindennapi tárgy, felkereste a vásárhelyi Tornyai János Múzeu­mot.

– A mai rohanó in­formációs társadalomban különösen fontos, hogy a régészet a tárgyi emlékekkel közelebb hozza a mindennapokhoz a csupán írásos forrásból ismert történelmi eseményeket

fogalmazta meg lapunknak Csányi Viktor régész, a vásárhelyi Tornyai János Múzeum munkatársa a kard jelentőségéről. Hozzátette:

a régészeti leletekkel a múlt közelebb kerül a jelenhez, és megelevenednek a régi korok olykor láthatatlan történetei. Ez a kard pedig tökéletes példája mindennek, az összes hiányosságával együtt. Életre kelti és kézzelfoghatóvá teszi a múltat. Megteremti a forrásanyagok atmoszféráját.

A gyors vágófegyver

De mit is tudunk a kardról, és milyen kérdéseket vet fel felbukkanása? Az egykezes, 11–13. századi vaskard töredéke nemcsak önmagában érdekes régészeti tárgy

– fogalmazta meg Csányi Viktor. Hazánkban az első egyenes kardok a 11. században jelentek meg a Magyar Királyság területére érkező német lovagok révén. Már Szent István testőrségében is szolgáltak idegen zsoldosok, akik jellegzetes, nagy kardgombbal ellátott, rövid, széles keresztvasú, széles pengéjű, egykezes kardot, úgynevezett normann típusú kardot viseltek. Tehát az első magyar kardok egykezesek voltak, azonban a későbbi másfél, vagy kétkezes típusok mellett ezek is közkedvelt fegyverek maradtak. Körülbelül 75–95 cm hosszúak, és másfél-két kilogramm súlyúak. Kis méretük miatt gyors és két élükkel hatékony vágófegyvernek számítottak.

A magányos fém titka

– A ritka leletanyag eredetisé­­ge egyetlen percig sem volt kétséges, állapota sejteti, hogy hosszú időt töltött a föld alatt

– hangsúlyozta Csányi Viktor.

A kardot a 11–13. században használhatták, felbukkanását hipotetikusan egy, a közelben lezajlott hadi eseményhez köthetjük, ami lehetett akár a hód-tavi csata valamelyik ütközete is. A magányos lelet pontos lelőhelye ismeretlen, az eredete így nem igazolható. A hód-tavi csatának ráadásul máig nincs hiteles régészeti nyoma. A korszak fegyverei is csaknem teljesen hiányoznak a múzeum régészeti gyűjteményéből. Ennek okáról Csányi Viktor úgy fogalmazott:

a vasból kovácsolt fegyverek ritkák és rendkívül értékesek voltak a középkorban. Így nehezen fellelhető.

Vásárhelyi csata a kunok ellen

Írásos forrásokból ismert jel­entős Árpád-kori esemény az 1282-es hód-tavi csata. IV. László király uralkodásának tizedik évében felkeltek ellene a Magyar Királyságban élő, fő­ként nomád életmódú kunok, és pusztítani kezdték a Tisza–Körös–Maros vidékét. A király a mai Hódmezővásárhely ha­­tárában, az emlékezetben hód-tavi csataként megőrzött ütközetben verte le a felkelést, majd kényszerítette békés letelepedésre őket.

Szalay Ferenc: Kun Lászó
Vázlat a Hód-tavi emlékhelyen készített freskóhoz - részlet

A magyar és a kun seregek 1282 nyarán, valamikor augusztus közepe és szeptember eleje között ütköztek meg Hód és Vásárhely határában. A magyar sereget a hagyomány szerint Borsa nembeli Lóránt vezette. A magyar haderő fő erőssége a lovasság volt, míg az Oldamur vezette kun sereg leginkább ütőképes részét az íjászok alkották. A csata három napig tartott: a magyarok és a kunok először Hód-mezején csaptak össze, majd a város déli határában található, ma Nagyszigetnek nevezett, vízzel körülölelt területen. A mindent eldöntő összecsapás már a mártélyi síkon folyt. A csatában IV. László serege legyőzte a kunokat, és egészen a Kárpátokig üldözte csapataikat.

Délmagyarország - 2021. április 10.