Nyelvválasztás:

Megyesi Beáta főigazgató nyílt levele

Megyesi Beáta, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatójának nyílt levele a Hódpress szerkesztőségéhez.

Ahogy arról mi is írtunk, június 30-ával főigazgatói munkaviszonyának megszüntetését kérte Megyesi Beáta, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója. Ennek kapcsán szerkesztőségünkhöz egy nyílt levelet juttatott el.

Megyesi Beáta főigazgató, aki ez év január 1-je óta látta el tisztségét, lemondása kapcsán nyílt levelet írt szerkesztőségünknek. Ezt a levelet most változtatás nélkül közöljük:

Négy hónap eltelt és szeretném összegezni az ez idő alatt végzett munkámat.

Terveztettem egy egységes logót az összevont intézmény számára, melyre az egységes arculat miatt volt szükség, hiszen a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ integrált kulturális szervként látja el Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatait.

Sajnálom, hogy a logó nem nyerte el a hódmezővásárhelyi közönség tetszését. Fontosnak tartom, hogy egy új intézmény esetében az egységes arculati elemek a meghívókon, szóróanyagokon is megjelenjenek, hiszen így tudatosul a helyi lakosokban, hogy immáron a múzeum, a könyvtár és a művelődési központ egy integrált intézmény tagjaként működik.

A lehetőségekhez mérten igyekeztem mindhárom tagintézményben folyó szakmai munkával megismerkedni, a rendezvényeket, programokat, kiállításokat átlátni, rendszerezni, a vásárhelyi kulturális élet prominens személyeivel találkozni.

Voltak elképzeléseim az intézményi együttműködésre, a közgyűjteményi és a közművelődési feladatok összehangolására is. Egy új projektként, múzeumpedagógiai és könyvtári foglalkozásokkal egybekötött intézményi körsétát terveztünk kolléganőmmel, hogy a vásárhelyi és a szomszédos települések diákjai jobban megismerjék a város kulturális intézményeit, valamint ezek telephelyeit. Tervben volt egy nemzetközi néptáncfesztivál szervezése, a helyi néptánccsoportok bevonásával.

Az elmúlt négy hónap alatt az integrált intézmény vezetőjeként több kiállítást megnyitottam. Csak, hogy a teljesség igénye nélkül néhányat említsek:

  • Az általam meghívott „Földön járó csillagok” címmel Kelemen László és az első magyar színtársulat kiállítását;
  • A vitézavatás száz éve kiállításhoz kapcsolódó előadássorozat utolsó, befejező előadását;
  • A 2021. évi Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor beszámoló kiállítását.
  • A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban szervezett Petőfi Sándor Szavalóverseny zsűritagjaként értékelhettem az elhangzott produkciókat;
  • Nemrég pedig könyvtári foglalkozást tartottam Lázár Ervin: Négyszögletű Kerek Erdő című meséjéhez kapcsolódóan a városi könyvtárban.

Az egyik vásárhelyi szerkesztőség által több alkalommal is kritizált „Igazgatók emlékezete” című, Dr. Dömötör János múzeumigazgató munkásságának emléket állító kiállítás, köszöntő beszédére sokat készültem. Mint minden alkalommal, itt is emlékezetből, a saját gondolataimat beleszőve mondtam el a köszöntő beszédet. A túl hosszúra sikeredett bevezető szövegben valóban hibáztam, nem jutott eszembe a megfelelő szó, ezért hirtelen nem tudtam folytatni a megkezdett gondolatmenetet, de nem tudatlanságból vagy nem azért, mert felkészületlen voltam, hanem mert meg szerettem volna felelni a vásárhelyi közönségnek. Mindazonáltal nem gondolom, hogy emiatt méltatlan lett volna a köszöntő beszéd az egykori múzeumigazgató emlékéhez, tartalmilag semmiképpen.

A másik felkapott téma, a főigazgatói bérem emelése. Erre azért került sor, mert az összintézményben dolgozó vezető beosztású munkatársam bére meghaladta a képviselőtestület által megállapított főigazgatói béremet, így egy bérrendezés keretében valóban történt egyfajta bérigazítás.

Igyekeztem megfelelni, alkalmazkodni a helyi elvárásokhoz mivel külsősként, szegediként, amolyan „gyüttmöntként” nagyon nehéz megfelelni egy másik város lakosságának, a munkatársaknak, főleg úgy, hogy naponta több tucat ember figyelte, mikor hibázok, miben bukok el.

Ehhez az egyik helyi sajtótermék is asszisztált, akik nem győzték keresni az alkalmat, a negatív, személyeskedő megjegyzéseikkel, hogy a renomémat folyamatosan aláaknázzák, így más választásom ne legyen, minthogy lemondjak a főigazgatói posztról.

Annak ellenére, hogy megfelelő szakmai képesítéssel és szakmai háttérrel rendelkeztem a pozíció betöltéséhez, melyre a helyi közgyűlés talált alkalmasnak.

Azt vallom, hogy csak az hibázik, aki dolgozik!
Megyesi Beáta

Hódpress - 2022. május 4.

Eseménynaptár
« » 2024 május
ke sze csü szo va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2