Nyelvválasztás:

Miklós Péter főigazgatóként folytatja szakmai munkáját

Rivalizálástól mentes és gördülékeny intézményi összevonást tervez Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ július elsejével kinevezett főigazgatójaként.

Részben joggal vélték úgy sokan, hogy a folytonosságot megszakítva idén először elmarad a rangos kortárs képzőművészeti mustra, a Vásárhelyi Őszi Tárlat. Bő  két hónapos csúszással kérdéses lehetett az idei, a sorban a 68. kiállítás megrendezése a vásárhelyi Alföldi Galériában. Az alig egy héttel ezelőtt főigazgatóknak kinevezett Miklós Péter az elmúlt fél évben némileg átalakított régi irodájában „helyreállt a rend”. A falakon újra többek között emblematikus Tornyai János-festmények, ismét a helyén a nagynevű korábbi igazgatók irodájának patinás bőrbútorzata.

Megszűnő bizonytalan helyzet

Elindították végre az idei Őszi Tárlatot: augusztus közepéig–végéig várják az alkotásokat, a korábbi több hónapos felkészülési idő tehát öt–hat hétre rövidült. – A kevesebb idő nehézség lehet, de igyekeztünk mindenkit megnyugtatni a tárlat megrendezéséről és október eleji megnyitásáról – mondta lapunknak Miklós Péter. Hozzátette: az integrált összintézmény viszonyai rendeződni látszanak, így elhárul minden akadály és szép lassan megszűnik az átalakulások miatti bizonytalan helyzet. Számít a múzeum a Vásárhelyi Őszi Tárlat közel hét évtizedes hagyományai mellett elkötelezett művészek részvételére.

Vihar a logó körül

"Az elmúlt fél évben jelképek: szó szerint csupán logók szintjén valósult meg a vásárhelyi kulturális intézményrendszer integrációja "
– mondta Miklós Péter arra a kérdésre, vajon a kulturális intézmények összevonása milyen feladatokat tartogat.

Hozzátette: három, egészen eltérő feladatkörű kulturális intézményt kell egyesíteniük. Az átalakítás legfontosabb szempontja, hogy a mintegy hatvan munkatárs ne riválisként tekintsen egymásra. Kivezették ugyanakkor a néhány hónappal ezelőtt némi vihart kavart új logót, mert az intézmények saját arculatának megőrzése hangsúlyos üzenet a főigazgató szerint. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ tevékenységét intézményi koordinátorként, szervezési és vezetési feladatokkal megbízva Kiss Tímea fogja össze, míg a Németh László Városi Könyvtárat a továbbiakban is Domjánné Szénási Edit vezeti, a Tornyai János Múzeumot és kiállítóhelyeit pedig közvetlenül a főigazgató irányítja.

A vásárhelyi sajátosság

"Értékőrzésben és minőség iránti igényben, kultúra- és művészetszeretetben egy nagyváros belvárosát, emberi kapcsolataiban és hálózataiban viszont egy kisebb közösség világát idézi Vásárhely. Emiatt is különleges és szép feladat az itteni integrált kulturális intézmény vezetése, amelyet nagy örömmel vállaltam, hiszen egyrészt mind szakmailag, mind infrastrukturálisan számos tervem van, másrészt mindig kész vagyok – s ezt kérem a munkatársaimtól is – a fejlődésre, a tanulásra, a megújulásra és az újrakezdésre "
– hangsúlyozta Miklós Péter, aki korábban már három évig vezette a Tornyai-múzeumot.

Délmagyarország / delmagyar.hu - 2022. július 8.

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7