Nyelvválasztás:

A kerámiaművészet közösséget teremt

A hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámiaközpontban tartotta nyílt napját a XXI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium, amely kiállítással emlékezik meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. A tárlatot Pannonhalmi Zsuzsa, a kerámiaközpont vezetőjének köszöntője után Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg csütörtökön.

A hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámiaközpontban tartotta nyílt napját a XXI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium, amely kiállítással emlékezik meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. A tárlatot Pannonhalmi Zsuzsa, a kerámiaközpont vezetőjének köszöntője után Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg csütörtökön.

A hódmezővásárhelyi múzeumigazgató emlékeztetett: a szimpózium immár több évtizede teremt lehetőséget a hazai és külföldről érkező alkotóknak az együttgondolkodásra és alkotásra, miközben közöttük emberi kapcsolatok fonódnak. Ötven éve ilyen kapcsolat révén jött létre az együttműködés Vallauris és Hódmezővásárhely között, amikor a művészet, mint közös nyelv hozta közel a két várost egymáshoz. A most látható tárlat a kapcsolat kialakításában részt vett két vásárhelyi alkotó, Fekete János és Végvári Gyula munkái mellett a vásárhelyi szimpóziumok Vallaurisból érkezett alkotóinak műtárgyait mutatja be.

A vásárhelyi több ezer éves kerámiatradíciónak van folytatása, köszönhetően az alkotóknak, a kerámiaközpontnak és a tevékenység hátterét biztosító szervezeteknek és vállalkozásoknak – mutatott rá megnyitó beszédében Miklós Péter, aki hangsúlyozta: a francia kultúrának a magyar művészetre gyakorolt hatása egy újabb területtel bővült, miközben a szimpózium Vásárhelyen alkotó francia művészeire a magyar kultúra, és benne a vásárhelyi kerámiahagyomány hatott. A szimpóziumok keretében alkotó művészek munkái pedig a kiállításokon kommunikációt folytatnak nemcsak a vásárhelyiekkel, hanem a nyílt napot felkereső fővárosi művészeti iskolásokkal, s így válik a művészet szabadsága és kommunikációja kultúránk részévé.

A megnyitót követően a szimpózium művészei engedtek bepillantást az alkotás folyamatába, bemutatva a látványos olaj raku égetést, míg a munkát eszközeikkel és technológiájukkal segítő hódmezővásárhelyi gyárak legújabb fejlesztéseiket ismertették meg a nyílt nap látogatóival.

 

Eseménynaptár
« » 2018 november
ke sze csü szo va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2