Nyelvválasztás:

Úton

A Makói Natura Marosmenti Művésztelep csoportos kiállítása


2019. február 15. – március 31.

Az utóbbi évtizedek egymást követő, egymás hagyományaiból építkező, ugyanakkor sajátos arculatukat megteremtő művésztelepeinek nyomán jött létre 2008-ban Makón a Natura Marosmenti Művésztelep. A tradíciófolytatás és a modern szellemiség összhangját felvállaló alkotóközösség életre hívója és vezetője Karsai Ildikó grafikusművész, aki a korábbi idők hasonló kezdeményezéseiben is aktívan részt vett.

A műfajok és stílustörekvések egészséges sokszínűsége jellemzi a művésztelepet, hiszen a résztvevők között festő-, grafikus-, keramikus-, szobrászművész és fotográfus egyaránt megtalálható. A jó arányokat biztosító személyi összetétel évről évre garantálja, hogy a munka során szakmailag igen változatos kollekció születik. Egységes a művésztelep összetétele abból a szempontból is, hogy dolgoznak ott helyiek, a régióból származó (Szeged, Hódmezővásárhely) művészek, de meghívást kapnak határon túli alkotók, valamint az ország más részeiből érkező művészek. Az értékrend, az alkotói hitvallás rokonsága és nem utolsósorban a produktumok magas minősége harmonikus közösségi kohéziót hoz létre. A makói művésztelep megkülönböztető jegye már művésztelepekhez képest a viszonylag hosszú munkára fordítható idő (három hét) és az igen személyes kisközösségi alkotói feltételek megteremtése (évenként jellemzően tizenkét résztvevő művész).

Makó város művészetkedvelői minden nyáron ízelítőt kaphatnak a telepen folyó munkáról, a háromhetes műhelymunka végén pedig a tagok közös zárókiállítása nyílik a József Attila Múzeumban. Ezen a rendezvényen kerül sor a Makó Város Díja, illetve a jelképes „Kavics-díj” átadására, melyeket egy-egy kiemelkedő tevékenységet végző résztvevő vehet át. A művészi munka minden évben sajátos tematika jegyében zajlik, mely irányt mutat, alternatívákat kínál, mégsem csorbítja az alkotói szabadságot, hiszen ezekben a mottókban tág asszociációs lehetőségek rejlenek.

Kiállító művészek:
BALOGH GYULA Munkácsy-díjas festőművész (Monor)
BARABÁS MÁRTON Munkácsy-díjas képzőművész (Budapest)
BERTUS BARCZA ANIKÓ festőművész (Makó)
BÍRÓ GÁBOR festőművész (Székelyudvarhely)
BODOR ZOLTÁN festőművész (Berkenye)
BRZÓZKA MAREK szobrászművész (Szeged)
DÖMÖTÖR MIHÁLY fotóművész (Szeged/Hódmezővásárhely)
FODOR ILDA kerámikusművész (Makó/Baja)
KARSAI ILDIKÓ grafikusművész (Makó)
KÓTHAY GÁBOR Munkácsy-díjas grafikusművész (Szeged)
LÁSZLÓ DÁNIEL festőművész (Budapest)
MÁGORI DÁNIEL fotós (Makó)
MÉSZÁROS GÁBOR / MÉSZY † keramikusművész (Baja)
MOLNÁR IMRE grafikusművész (Szabadka)
NACSA ZOLTÁN grafikusművész (Szeged)
PÁLL LAJOS † festőművész (Korond)
SEJBEN LAJOS képzőművész (Szeged)
SIPOS LÁSZLÓ festőművész (Felvinc)
SZABÓ ÁBEL Munkácsy-díjas festőművész (Budapest)
TAKÁTS MÁRTON grafikusművész (Budapest)
V. NAGY NÁNDOR képzőművész (Hódmezővásárhely)

Úton - A Makói Natura Marosmenti Művésztelep csoportos kiállítása

2019. február 15. – március 31.
Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum

A kiállítás kurátora: Képiró Ágnes

A koncepció szakmai segítői: Karsai Ildikó, Nagy Nándor, Oláh Nóra

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5