Nyelvválasztás:

Birodalmi cirkáló az Alföldi Galériában


Zsila Sándor fotóművész tárlata május 10-én, csütörtökön este hat órakor nyílik meg a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. A művész a még rendezés alatt álló kiállítását egyéni tárlatvezetés keretében mutatta be a sajtó munkatársainak. A tárlat fontos darabja a Birodalmi cirkáló című fénykép, amely egy hattyú repülését örökíti meg nem mindennapi perspektívából.

A most hatvanéves, fővárosi alkotó tavaly kezdte el összeállítani pályájára visszatekintő anyagát, amelyet most Hódmezővásárhelyen is megismerhet a közönség. A képeket az Alföldi Galéria négy teremében láthatják az érdeklődők. Az elsőben a hazai sík vidék, a Hortobágy és a pásztorélet jelenik meg, míg második helyiségben növényekről és madarakról készült természetfotók kaptak helyet, közöttük a Birodalmi cirkáló című kép is, amely egy hattyú repülését mutatja be nem mindennapi perspektívából. A harmadik teremben a digitális fényképezés adta lehetőségekkel kísérletező művész útkeresésének állomásait rögzítik a képek, míg a negyedik egység a kiállító korai időszakából való, fekete-fehér fotói mellett a színek világát újszerűen megragadó felvételeit mutatja be.

Zsila Sándor kiállításának csütörtök esti megnyitójára érkezőket Molnár Gyula biológus, természetfotós köszönti, megnyitóbeszédet Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja mond. A vernisszázson Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész működik közre.

Eseménynaptár
« » 2025 május
ke sze csü szo va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1