Nyelvválasztás:

Bíztató leletek kerültek elő a földből Csomorkányon

A hétvégén várta a Tornyai János Múzeum az önkéntesek segítségét a Csomorkány térségében kitűzött parcellákon a régészeti bejárás elvégzéséhez. Szombat délelőtt harminchárom csapat vett részt a munkában, voltak, akik párban jöttek, de olyan négy-öttagú család is, amely vállalkozott a feladatra. Mindehhez kellemes időjárás várta a csomorkányi templomromhoz közeli területre érkezőket.

Béres Mária régész komoly eredményre számít, hiszen az önkéntesek közreműködésével a mezőváros területének jelentős részét sikerülhet átvizsgálni. A csapatok nagyon fegyelmezetten dolgoznak, alaposan vizsgálták át a területet, a kisebbek a földre ülve, a felnőttek hajolva-guggolva gyűjtötték a maradványokat.

A Tornyai János Múzeum munkatársai az elmúlt napokban húszméteres oldalú négyzetekre osztották fel a területet, s egy-egy csapat a délelőtt folyamán három parcellát vizsgál meg. Így egy nap alatt akár másfél-két hektáros területtel végeznek az önkéntesek.

A csapatok minden maradványt begyűjtenek, származzon az bármely korból, így egy néhány évtizede beszántott tanya kerületét is meghatározhatják a régészek, de gyűjtenek állatcsontokat is, amelyek korát később határozzák meg.

Biztató eredmény, hogy az önkéntesek szilikát-olvadékot is találtak, amelyek egy itt valamikor működött kovácsműhely létére utal, de egy üvegműhelyre utaló maradványokat is találtak már a bejárás során.

Eseménynaptár
« » 2019 augusztus
ke sze csü szo va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1