Nyelvválasztás:

Csaknem hétszáz alkotás érkezett az idei Vásárhelyi Őszi Tárlatra

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije három napon át válogatja az idei képzőművészeti seregszemlére nevező 267 alkotó 683 művét, s választja ki azt a mintegy kétszáz alkotást, amelyeket az október 5-én megnyíló kiállításon láthatnak majd a látogatók. Erről a grémium a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában tartott sajtótájékoztatóján számolt be.

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije három napon át válogatja az idei képzőművészeti seregszemlére nevező 267 alkotó 683 művét, s választja ki azt a mintegy kétszáz alkotást, amelyeket az október 5-én megnyíló kiállításon láthatnak majd a látogatók. Erről a grémium a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában tartott sajtótájékoztatóján számolt be.

Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója elmondta, hogy a beadott művek között 434 festmény, 113 grafika, 110 plasztikai alkotás, valamint 27 máshova nem sorolható, vegyes technikával készült mű szerepel. A zsűri az első napon a festészeti anyagot nézte meg, míg csütörtökön a plasztikákról alkottak véleményt. A zsűrizés zárónapján pedig arról is döntenek, ki kapja a Tornyai-plakettet, az életműdíjat, valamint a számos díjat és munkajutalmat, erről azonban – a szokásoknak megfelelően – csak a megnyitón, október 5-én értesül a közönség.

– Újragondolásra szorul a tradíció, amely a vásárhelyi képzőművészeti hagyományt jellemzi – fogalmazott a múzeumigazgató, rámutatva, hogy a válogatás során az ábrázoló, a realitáshoz kötődő stílusok mellett a nemzetközi trendekbe illeszkedő, kísérletező fiatal alkotók számára is igyekeznek lehetőséget biztosítani.

– Az idei évben nagyszámú, s közöttük is számos nagyméretű alkotás érkezett, s az elmúlt évtizedek legmagasabb színvonalú anyaga szerepel majd az idei tárlat kétszáz alkotása között – fogalmazta meg Pogány Gábor, a zsűri elnöke, aki örömmel nyugtázta, hogy a sok fiatal alkotó mellett a ma még élő, legidősebb Tornyai-plakettes, Szurcsik János is adott be képeket a tárlatra.

Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője szólt a Tornyai János Múzeumnak az év elején a művészeti felsőoktatási intézmények felé tett kezdeményezéséről, amely során hallgatókat inspirálták Vásárhelyi Őszi Tárlaton való részvételre, s ennek is köszönhető, hogy több ifjú alkotó adott be művet a vásárhelyi tárlatra, valamint azt is örömtelinek nevezte, hogy a helyi és a fővárosi alkotókon kívül az ország számos pontjáról neveztek pályaműveket a seregszemlére.

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrijének munkájában Pogány Gábor művészettörténész, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok címzetes kurátora, a zsűri elnöke és rendezője, Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője, Miklós Péter címzetes főiskolai tanár, a Tornyai János Múzeum igazgatója, Hegedűsné Dékány Magdolna Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város nyugalmazott művészeti referense és tanácsadója, Fehér Dávid művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum kurátora, Ámmer Gergő Tornyai-plakettes és Derkovits-ösztöndíjas szobrászművész, valamint Czene Márta Tornyai-plakettes festőművész vesz részt.

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7