Nyelvválasztás:

Ezreket vonzott az idén az Alföldi Galéria húzókiállítása, az Őszi Tárlat

Önálló kiállításokkal, elsősorban fiatalok nagyszabású tárlatait a fókuszba helyezve zárta az évet a vásárhelyi Alföldi Galéria. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója a Rádió 7-nek elmondta, többek között Papageorgiu Andrea festőművész mutatkozhatott be, de kuriózumnak számított Kass János grafikusművész vagy Holler László festőművész, illetve Dömötör Mihály kereszt parafrázisokat bemutató fotóművészeti kiállítása is.

Hozzátette, a kiállítóhely mindezek mellett az országos merítésű, több mint 200 képzőművészeti alkotást felvonultató 66. Vásárhelyi Őszi Tárlattal hívta fel magára a figyelmet. Miklós Péter erről részletesen így beszélt: „Többezres látogatottságot tudhat magáénak a Vásárhelyi Őszi Tárlat, szervezetten és egyénileg is nagyon sokan látták. Az első nap ezer fölött volt a látogatói szám, és csak az első nap száz katalógust sikerült értékesíteni, ami mutatja azt, van a helyi közösségben, vagy legalábbis a megnyitóra érkezők körében érdeklődés, hogy ne csak a falakon nézzék meg, hanem haza is vigyék ezeket az alkotásokat. Az Őszi Tárlat mindig egy fontos pillanata nemcsak Vásárhely művészeti életének, de a magyar képzőművészeti életnek úgy összességében.”

(Forrás: radio7.hu)

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7