Nyelvválasztás:

Hangtölcsér alatt mulatozó puttók

Egy vásárhelyi család padlásáról került elő az a több mint 100 éves hanglemezlejátszó készülék, amelyet a Tornyai János Múzeum restaurátorai több hónapos szakszerű munkával „varázsoltak” működőképessé. Csütörtöktől bárki megtekintheti a jellegzetes, ezüstösen csillogó tölcsérű, fenyőfa és ónlemez borítású gramofont, amelyet a közgyűjtemény sétálóutcai, pénztári ablakában állítottak ki.

A 20. század elején készült gramofon – ezen eszköz forradalmasította a zenetörténetet, ugyanis a széles tömegeknek tette lehetővé a zenehallgatást ‑ egy felajánlás révén került a tavalyi évben a Tornyai János Múzeum Néprajzi Gyűjteményébe. A gépi zenelejátszás korai szakaszából származó gramofon az 1900-as évek első évtizedében értékes és modern tárgyként kerülhetett egy vásárhelyi polgárcsalád otthonába. A feltehetően bécsi gyártmányú tárgy díszítményei közt a leghangsúlyosabb a petúnia virágra emlékeztető színes hangtölcsér, valamint a furnérozott test frontját ékesítő domborított ónlemez, amely mulatozó puttókat ábrázol.

A lemezjátszó rozsdás hangtölcsérrel, elvetemedett ládával, azonban összes tartozékával érkezett a vásárhelyi múzeumba. A tulajdonosok hosszú évtizedeken át használhatták nagy-nagy tisztelettel és odafigyeléssel a gramofont, amelyről a restaurálás során feltárt kiegészítések és javítások nyomai tanúskodtak. Molnárné Balázs Zsuzsa vezetésével megtörtént a virágformájú tölcsér és az óndomborítások korróziómentesítése, valamint a furnérlemezek kiegészítése. A műtárgy aprólékos restaurálás eredményeként nemcsak egykori fényét nyerte vissza, de újra működőképessé is vált.


Ilyen volt, ilyen lett!
A 20. század elejéről származó gramofon restaurálás előtt és után

A kirakat-kiállítás e különleges darabja május végéig megcsodálható a Rapcsák András úton, a múzeum ablakán át – védettségi igazolvány nélkül is!

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5