Nyelvválasztás:

Hétköznapok Vénuszai

A múzeum állandó régészeti kiállítása az újkőkor emberének (Kr. e. 7-5. évezred) mindennapjaiba vezeti vissza a látogatókat, a bemutatott tárgyakat környezetük részeként, funkciójukat is ábrázolva figyelhetik meg. A kiállítás három fő témaköre: egy újkőkori (neolit) falu élete, a tiszai kultúra hitvilága, valamint a késő neolit gyékény- és textilművesség.

Különös, a maitól alapjaiban különböző világ lehetett a természetileg nagy változatosságot mutató Alföldön az újkőkor kezdetén. Mocsarak, lápok, füves területek váltogatták egymást. A Tisza-Maros térségében már akkortájt a tölgyes társulások lehettek jellemzőek. A folyók mentén és a mocsaras területeken ártéri ligeterdők, a szárazabb részeken gyöngyvirágos és tatárjuharos tölgyesek éltek.

Csongrád megye domborzata, vízrajza és régészeti lelőhelyei
Csongrád megye domborzata, vízrajza és régészeti lelőhelyei

Az utolsó jégkorszak Kr. e. 18 000 körül tetőzött. Az ezt követő tízezer év folyamán a hőmérséklet folyamatosan emelkedett. A melegebbé és csapadékosabbá váló éghajlat Eurázsiában a maihoz hasonló növényzet és állatvilág kialakulását eredményezte. Ennek következtében az ún. “Termékeny Félhold” övezetében (a mai Nyugat-Ázsia területén), ahol a korai időszakban háziasított növények és állatok vadon élő egyedei éltek, kibontakozott a termelőgazdálkodás. A neolitizációs hatások viszonylag korán eljutottak az európai szárazföldre. A Kárpát-medence első, letelepült életmódot folytató közössége a Körös-kultúra népe volt a Kr. e. 7. évezred végétől a 6. évezred végéig. Településeik a vízfolyások magaspartjain, néha hosszan elnyúlóan húzódtak. A kisebbeken 5-10 ház állhatott. A korszak jellemző háztípusa a földfelszíni, téglalap alaprajzú, oszlopvázas, agyagfalú, egyhelyiséges, nyeregtetős épület. Egy-egy közösség a földek kimerülése miatt rövid ideig lakott ugyanazon a településen. A földet fából, agancsból vagy csontból készült barázdahúzó eszközzel törték fel. A csont- vagy agancsfoglalatú, kőpengés sarlóval learatott gabonát őrlőköveken őrölték meg. A termesztett növények sorába az alakor (egysoros búza), a tönke (kétsoros búza), az árpa, a köles és a lencse tartozott. A háziállat-állomány a juh és kecske mellett szarvasmarhából és sertésből állt. Ezek testfelépítése és mérete jelentősen különbözött a maiaktól. A termelőgazdálkodás mellett jelentős szerepet töltött be a vadászat, a halászat és a gyűjtögetés. Íjjal és dárdával, emellett valószínűleg csapdákkal és vermekkel vadásztak, főként szarvasra, őstulokra, vaddisznóra és őzre. A halfogyasztás a hústáplálkozás kiegészítésére szolgált. A harcsát, csukát és a pontyot, továbbá a süllőt és a fogast fogyasztották nagyobb mennyiségben. Ezekből a halfajtákból óriási méretű példányok éltek abban az időben. A nők és a gyerekek feladata volt a különböző tavi és folyami puhatestűek, valamint az erdei gyümölcsök és bogyók begyűjtése. A korábbi időszakra is jellemző fa-, gyékény- és háncsedények mellett megjelentek a főzésre is alkalmas agyagedények.

Házrekonstrukció Tiszajenő-Szárazpartról
Házrekonstrukció Tiszajenő-Szárazpartról

A Körös-kultúra által közvetített újkőkori vívmányok hatására az Alföld északi részén még középső kőkori (mezolit) szinten élő, vadászó, halászó, gyűjtögető őslakosság körében kialakult az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrája, majd megjelent a Körös-kultúra által lakott területen is, ahol a középső újkőkorban létrejött a szakálháti kultúra. Ennek a korszaknak a végén jelentek meg a Maros-völgyétől északra az első lakóhalmok, a “tellek”. A lakosság kiscsaládi házakban, a nyílt falvakban pedig hosszú, nagycsaládi építményekben lakott. A kerámiaművesség különlegesen szép darabjai az arcosedények, melyeken az emberi arc sematikus ábrázolása jelenik meg.

A szakálháti kultúra élete végén, a Kr. e. 6. és 5. évezred fordulója táján Délkelet-Európa-szerte átalakulás következett be az újkőkori gazdasági és társadalmi folyamatokban. Ennek során a különböző irányból beszivárgó jövevények és az őslakosság összeolvadásából a Tisza-völgy déli szakaszán és mellékfolyóinak partján kialakult a tiszai kultúra. Emlékanyagának kiemelkedő darabjai a hitvilághoz kapcsolódó tárgyak: a nő alakú edények, férfiakat ábrázoló szobrok, oltárok és kisplasztikák. A hitvilág mellett a társadalomban bekövetkezett változásokat is mutatja a két, Szegvár-Tűzkövesről származó, trónuson ülő férfiszobor. [másolatok - Az eredeti műtárgyak szentesi Koszta József Múzeumban tekinthetőek meg.] Ezek azok az alkotások, amelyeken aratósarlót, illetve kő- vagy rézbaltát, azaz megkülönböztető jelvényt láthatunk. Ezek alapján a tiszai kultúra embere nem csak létfenntartási módja tekintetében, hanem hitvilágában, jelképrendszerében is közeli rokonságban állt a mediterrán-balkáni világgal.

Kökénydombi oltár és Vénuszok
Kökénydombi oltár és vénuszok

Jellegzetes tiszai díszítés a szögletes, megsokszorozott meanderszerű karcolt minta, mely a szakrális emlékek mellett megjelenik az agyagedényeken, a házak falán, a gyékény- és textilművesség termékein is. Előképét a fonástechnikában kereshetjük. A nádból, sásból és gyékényből készített, csak lenyomatokból ismert sűrűbb fonatokból tárolóedények, szőnyegek, falvédők, a ritkásabb fonatokból rosták vagy kávás kosarak készülhettek. A díszítés ruházaton való megjelenésére utal az idolok bekarcolásokkal jelzett ruházata és egy agyagból készült mintázó henger, palástján bekarcolt rombuszmintával.

Gyékényminták
Gyékényminták

 

 

 

Eseménynaptár
« » 2017 november
ke sze csü szo va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3