Nyelvválasztás:

Hódmezővásárhely és Szabadka egymásra talál

A Hódmezővásárhelyi Református Újtemplomi Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum összefogásával valósul meg az az uniós projekt, amelynek köszönhetően a turisztika és a kultúra területén valósít meg eseményeket a két pályázó, akik számára infrastrukturális fejlődést is hoz az Interreg – IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló, Közös művészeti örökségünk nyomában című pályázat. A 586 975 euró uniós támogatással megvalósuló program megnyitójára június 5-én került sor a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

– A vásárhelyi egyházközség a régi mesterségeket felidéző és bibliai ismeretekre támaszkodó gyermekprogramokkal, a családi és egyházi ünnepekről szóló rajzversennyel, valamint festőkurzussal vesz részt a pályázatban, amelyet a Tornyai János Múzeum munkatársaival együttműködve valósít meg – mondta el a Szeremlei Sámuel Református Óvoda kicsinyeinek műsor után Major Istvánné, a hódmezővásárhelyi Újtemplomi Református Egyházközség lelkésze.

Az egyházközség most megépülő látogatóközpontja nemcsak a református gyülekezet, de a turisták és helybeliek számára is különleges élményt nyújtva szolgálhatja közösségfejlesztést és a kulturális örökség megóvását. A templom felújításának további lépései között szigetelik az erősen felvizesedett falakat, valamint a felújítják a templomot félkörben körülvevő téglapódiumot, s kiépítik a csapadékvizet elvezető rendszert is.

– A Hódmezővásárhelyt és Szabadkát összekötő legerősebb szál a művészet – fogalmazta meg a lelkész, hangsúlyozva, hogy a Hódmezővásárhelyen egykor európai hírű fazekasságot, mint népművészeti mesterséget érdemes hangsúlyosabban pozícionálni a térség turisztikai kínálatában, s ezt szolgálva csatlakozik a projekt a fazekasság és a hozzá kapcsolódó népművészeti hagyományok bemutatásával.

– A határon átnyúló együttműködés hidat épít a két város között – erről Juhász András, a Csongrádi Református Egyházmegye esperese szólt, kiemelve, hogy a pályázat biztosította lehetőségekkel élve a városok megmutathatják értékeiket, elkezdődhet egy vásárhelyi templom felújítása, s a programnak köszönhetően a két alföldi város is egymásra talál.

– Az elmúlt időszak kutatásai során több olyan művészeti, kulturális, ipartörténeti és néprajzi kapcsolatra is fény derült, amely összeköti Hódmezővásárhelyt és Szabadkát – erről Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója szólt, hangsúlyozva, hogy a pályázat lehetőséget ad a két település kulturális értékeinek jobb megismertetésére, amely segítheti a két város közötti turisztikai kapcsolatok erősödését, s lehetőséget ad a vajdasági közgyűjtemény épületének akadálymentesítésére is.

Ninkov K. Olga, a Szabadkai Városi Múzeum művészettörténésze felidézte: 1912-ben nyitották meg Szabadkán a vásárhelyi festőművész, Tornyai János kiállítását, amelyet a következő évben az egykori szintén vásárhelyi Majolikatelep kiállítása követett. A két város művészetének kapcsolatát reprezentálja a szabadkai festő, Oláh Sándor Csendélet című képén látható vásárhelyi kerámia, s ezt a kapcsolatot a pályázat segítségével igyekeznek tovább mélyíteni, előadássorozatot szervezve bácskai és hódmezővásárhelyi szakemberek részvételével, valamint foglalkozásokkal, amelyeken a szabadkai és a környező települések fiataljai részvételére is számítanak.

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7