Kincsek a szántásból

A legnagyobb és legjelentősebb hunkori pénzleletet, az ún. szikáncsi aranykincset bemutató kiállításon több mint félszáz színarany, 23 karát feletti finomságú, verdefényes solidust tekinthetnek meg az érdeklődők, valamint megismerhetik a megtalálás és a leletmentés izgalmas történetét.

Bő fél évszázaddal ezelőtt, 1963 őszén került elő a hódmezővásárhelyi határ délkeleti részén, a szikáncsi tanyavilágban az eddig ismert legnagyobb hun kori aranyérme lelet. A történet 1963. október 21-én kezdődött, amikor Józó Erzsébet a tanyájuk melletti szántóföldön a friss szántásban pulykái legeltetése közben, ostorának nyelével a földet turkálva néhány „apró, sáros, sárga érmét” talált. …

"Kincseskamra": a szikáncsi aranylelet
Fotó: Szilágyi Gergely

Kamarakiállításunk egyrészt megemlékezés az éremlelet előkerülésének izgalmas történetéről. Az 1960-as évek első felének világát hol megmosolyogtatóan, hol szívszorítóan korabeli újságcikkek, jegyzőkönyvek és egy híradófelvétel idézi meg. Másrészt köszönetnyilvánítás a páratlan leletek előkerüléséről a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának hírt adó Józó Erzsébetnek és családtagjainak, és nem utolsó sorban a leletegyüttest összegyűjtő és további részeit feltáró szakembereknek.

A szikáncsi aranylelet feltárása 1963 őszén
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Fotótára

A leletek bejelentésének köszönhetően kerülhetett sor a lelőhelyen a Korek József, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori főigazgató-helyettese által irányított régészeti munkálatok elvégzésére, melyekben a Nemzeti Múzeum és a Tornyai János Múzeum munkatársai is részt vettek: Bíróné Sely Katalin numizmatikus és Horváth Béla régész, illetve B. Nagy Katalin régész, Forrai József restaurátor és Égető János gazdasági ügyintéző.

Az aranypénzek (solidusok) előkerülésének helyén haladéktalanul leletmentést végeztek. Beazonosították az elrejtés helyét és közel 300 darab újabb érmét találtak. Hosszas utánajárással ― bebarangolva a gorzsai tanyavilágot ― a szomszédoktól, ismerősöktől és az egykori Gorzsai Állami Gazdaság dolgozóitól összegyűjtötték az elajándékozott érméket. Mindemellett az 1960-as években a hazai régészeti kutatásban jelentős újításnak számító fémkereső műszeres kutatást végeztek a helyszínen. A Csanda Ferenc és Zalavári Tibor mérnök által kifejlesztett és elkészített, az apró régészeti fémtárgyak észlelésére is alkalmassá tett fémkereső műszerrel átvizsgálták a területet és további solidusokat gyűjtöttek. Olyan alapos munkát végeztek, hogy még arról is meggyőződtek, hogy „a legelésző pulykák nem szedegettek az aranyból.”

A szikáncsi aranylelet feltárása 1963 őszén
Forrás: Emlékpont

A szikáncsi aranylelet

A leletbejelentésnek, a lelőhelyen végzett leletmentésnek, az elajándékozott érmék összegyűjtésének, valamint a fémkereső műszeres kutatásnak köszönhetően összesen 1439, darabonként 4–4,5 g súlyú aranypénzt sikerült megmenteni. A leletegyüttes összsúlya közel 6,5 kg (6446 g). A pénzek túlnyomó többsége a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárába, 5 darab a Tornyai János Múzeum gyűjteményébe került, két darab Józó Erzsébet tulajdonában maradt.

A leletegyüttes mind a kibocsátó uralkodókat és verdéket, mind az előforduló érmetípusokat, mind az érmék állapotát tekintve meglehetősen egységes jelleget mutat. A kincs zömét (közel 98%-át) II. Theodosius (402–450) solidusai alkotják. Emellett mindössze Honorius (395–423) 2 darab, valamint III. Valentinianus (424–455) 32 darab solidusa fordul elő benne. Döntő többségük (99,6%) a konstantinápolyi verdében készült, csak III. Valentinianus néhány verete származik a római, illetve a ravennai verdéből.

II. Theodosius (402–450) solidusai
Fotó: Szilágyi Gergely

A pénzek kibocsátásának idejét a 420-as évek eleje és a 440-es évek közepe közé tehetjük. Honorius veretei a legkorábbiak közé tartoznak (420-as évek eleje). II. Theodosius 443-ban készült solidusai, valamint egy feltehetően 445-ben vert unikális érme a legkésőbbiek, ezek jelentik a leletegyüttes záródását.

A nagy mennyiségű azonos, a konstantinápolyi verdéből kikerült verdefényes lelet arra utal, hogy a pénzt nem apránként gyűjtötték össze. Az érmék jelentős része nem került forgalomba, hanem egy tömegben jutott elrejtője kezébe és egy összegben kerülhetett hun földre. Valószínűleg a hun fejedelmi udvarba császári adóként küldött pénzt rejtették a földbe számunkra ismeretlen okból, legkorábban 445–446 tájékán.