Közösségi kiállítás nyílik Csohány Kálmán grafikusművészről Hódmezővásárhelyen

A szakember úgy fogalmazott, Csohány Kálmán ezer szállal kötődött Hódmezővásárhelyhez, a családi kötelékek mellett rendkívül szorosak voltak a városhoz fűződő szakmai kapcsolatai is.

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok szinte állandó résztvevője volt, 1970-ben elnyerte a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet is. Rendszeresen bekapcsolódott a mártélyi művésztelep munkájába, 1957-től pedig az általa tervezett és festett kerámia alkotásokat az akkori Majolikagyárban égették ki
– mondta a művészettörténész.

Ibos Éva kifejtette, Csohány Kálmán elsősorban grafikusművészként vált elismertté, képgrafikái mellett könyvillusztrátori tevékenysége is jelentős volt. Ahogy maga is megfogalmazta, nem a színekkel, hanem a vonalakkal fejezte ki magát. Erre jellemző példaként említette a művészettörténész, hogy Csohány Kálmán még gyakran az általa tervezett kerámiákat is rajzokkal díszítette.

A grafikusművészt számos hódmezővásárhelyi alkotóhoz fűzte szoros barátság, egyikük Kohán György volt. A festőművész 1966-os halálát követően Csohány Kálmán a barátságnak több Kohán György festményét megidéző grafikáján állított emléket, ezek egyike a Kép és kabát című mű, amely a múzeum tulajdonában van, és látható lesz a jövő évi kiállításon is.

Csohány Kálmán: Kép és kabát
é.n.,  papír, rézkarc, 38×26 cm, TJM KGy ltsz.: 68.15

A szakember elmondta, a múzeum a művész kéttucatnyi alkotását őrzi. A szoros vásárhelyi kötődés miatt gondolták úgy, hogy a centenáriumi tárlatot a helybéliek bevonásával rendezik meg. Az emlékkiállításra ezért várják Csohány Kálmán életművének kevéssé ismert, magánkézben lévő darabjait: grafikákat, akvarelleket, kerámiákat. A Csohány-alkotások tulajdonosai akár anonim módon is bemutathatják a műveket a tárlaton.

Csohány Kálmán Pásztón született. 1947-ben nyert felvételt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Hincz Gyula, Ék Sándor, Koffán Károly és Konecsni György voltak mesterei. Diplomájának megszerzése után Hódmezővásárhelyen élt. 1975-től 1980-as haláláig a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskola tanára volt.

A népköltészet szürrealista látásmódjával rokon, drámai tömörségű rézkarcain, toll- és tusrajzain gyermekkori emlékeit, környezete szűkebb mikrovilágát idézte fel. Főként képgrafikákat és könyvillusztrációkat (Tamási Áron Ábel-trilógia; Tersánszky J. Jenő Kakuk Marci) készített, híresek nagyméretű kerámia faliképei.

Önéletrajzában így írt:
„Munkásságomat a legtöbb művészeti kritikus a hazai folklorisztikus irányzathoz kapcsolja. Nem tiltakozom ellene, de nem is értek egyet vele. Nem tartom magam folklór művésznek. Én az embereket szeretném megközelíteni. Életüket, érzelmi világukat szeretném a magam eszközeivel ábrázolni.”

MTI - 2024. november 20.