Nyelvválasztás:

Közösségi régészeti találkozót tartottak a Tornyai János Múzeumban

Az egykori Csomorkány mezőváros területén zajlott feltárási eredményeket mutatta be Dr. Béres Mária régész szombaton a Tornyai János Múzeum állandó várostörténeti kiállításán az elmúlt évek közösségi terepbejárásain résztvevőknek.

Mintegy félszáz magánszemély és család vett részt a Tornyai János Múzeum által szervezett közösségi régészeti programon 2019 tavaszán a Csomorkányi templomrom körül. Az egykori középkori mezőváros területén végzett terepbejárás önkéntesei szombaton a közgyűjteményben Béres Mária régész előadásán és tárlatvezetésén elsőkézből kaphattak betekintést a feltárási program eredményeiről és ismerkedhettek meg a település történetével.


Dr. Béres Mária (j) régész csomorkányi érdekességekről mesél az Évszázadok a Hód-tó partján állandó várostörténeti kiállításon a Tornyai János Múzeum 2021. november 6-án rendezett tárlatvezésen.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával zajlott az elmúlt években Csomorkány mezőváros régészeti kutatása és feltárása, amelyek eredményeit a Korok, kultúrák, lelőhelyek régészeti sorozat év eleji

">előadásán és kiadványában összegezte Dr. Béres Mária régész. Ez utóbbi kötettel köszönte meg a terepbejárás önkénteseinek munkáját a Tornyai János Múzeum.


Terepbejárási önkéntesek munkájának elismerése a Tornyai János Múzeumban 2021. november 6-án. A közösségi régészeti segítők egy-egy tanulmánykötetet és emléklapot vehettek át a közgyűjtemény munkatársaitól.

Csányi Viktor régész kiemelte, hogy a résztvevők nemcsak a friss levegőn, a történelemet megérintve tölthettek el néhány órát, hanem egy, a helytörténeten túlmutató tudományos kutatás részeseivé is váltak. Béres Mária a közgyűjtemény állandó várostörténeti kiállításán a közel kéttucatnyi érdeklőnek bemutatta azokat az új és izgalmas információkat, amelyeket a tárlat öt évvel ezelőtti előkészítése során még nem ismerhettek a szakemberek. A terepbejárások során előkerült hatalmas mennyiségű kerámialelet egyik legjelentősebb megállapítása a cserepekre vonatkozott: a középkori tetőfedésekről ezidáig többnyire „sötétben tapogatóztak” a szakemberek. Mára kiderült, Hódmezővásárhely legrégibb műemlék épületének, az Árpád-kori csomorkányi templom tetejét is színes, mázas cserepek díszítették – erre példát csak a budai várból ismernek jelenleg a középkorkutatók.


Csigázó fiú rekonstrukcióját (Csomorkány 100. gyermeksír) nézik a múzeumi önkéntesek az Évszázadok a Hód-tó partján állandó várostörténeti kiállításon.

A Tornyai János Múzeum tervezi, hogy 2022-ben folytatódnak a közösségi régészeti programok: Hódmezővásárhely régészeti topográfiai felméréséhez Rárós és az ATEV telep környékén várhatóak terepbejárások, valamint egy-egy kiemelet területre fókuszáló fémkeresős felderítéséket is szerveznek, amelyekre a közgyűjtemény közösségi média csatornáin toboroznak majd önkénteseket.


Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5