Nyelvválasztás:

Makó épületeit mutatta be tárlatvezetésén Karsai Ildikó

Makó és Vásárhely sok mindenben hasonlít egymásra – állapította meg Karsai Ildikó grafikusművész a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban, a Mentés másként című kiállításán tartott tárlatvezetésén. A makói alkotó színes ceruzával készült művein a hagymaváros egykoron állt és ma is látható épületeit örökítette meg.

Makó és Vásárhely sok mindenben hasonlít egymásra – állapította meg Karsai Ildikó grafikusművész a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban, a Mentés másként című kiállításán tartott tárlatvezetésén. A makói alkotó színes ceruzával készült művein a hagymaváros egykoron állt és ma is látható épületeit örökítette meg. Az elmúlt két évtizedben Karsai Ildikó épületgrafikák százait alkototta meg, amelyekből több mint száz került a nemrég megjelent, a vásárhelyi kiállítással azonos című könyvébe, melyekből a Tornyai János Múzeum három kiállítótermében mintegy hetvenet láthatott a közönség.

A ma még látható épületek arról is mesélnek a szemlélő számára, hogy azok tervezői és építői milyen alapos felkészültséggel végezték munkájukat, mennyi gondot fordítottak az épület illeszkedésére a már meglévő utcaképhez, s hogyan dolgozták ki a szerkezetei elemek arányait. Minderre példa az 1839-ben átadott, egykori megyeháza, a mai városháza épülete, amely az elmúlt években komoly felújítással került közelebb egykori állapotához.

Azokat az épületeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben lebontottak, az egykori tervek és korabeli fotók alapján „alkotta újra” Karsai Ildikó, így találkozhattak a tárlat látogatói a hatvanas évekig Makó jellegzetes épületének számító Nasitz-házzal, a neológ zsinagóga épületének rajzával, vagy az egykori Hollósy Kornélia Színházat ábrázoló grafikával. Utóbbi épületben – amely mindössze fél évszázadig állhatott a hagymavárosban – jegyszedőként dolgozott a város híres szülött színésze, Páger Antal édesanyja, de ahogyan a színházi világban nevezték a művészt, Téni bácsi első fellépésére is ebben az épületben került sor. S archív fényképfelvétel is őrzi annak emlékét, amint az épület előtt beszélgetett József Attila, Móra Ferenc, Espersit János és Juhász Gyula.

Karsai Ildikó megköszönte a Tornyai János Múzeum által biztosított lehetőséget a tárlat megrendezéséhez, s Képiró Ágnesnek, a közgyűjtemény művészettörténészének, hogy részt vett a kiállítás koncepciójának kidolgozásában és megvalósításában. A makói grafikusművész elmondta: a kiállítás legközelebb – amennyiben az erről folyó, előrehaladott tárgyalások eredménnyel járnak – a fővárosban mutatja be Makó egykori és mai épületeit.

 

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5