Cím: Tájak, érzelmek Alcím: Holler László Pro Urbe-díjas vásárhelyi festő kiállításának katalógusa Szerzők: Hegedűsné Dékány Magdolna, Képiró Ágnes Szerkesztők: Dr. Miklós Péter, Képiró Ágnes Kiadó: Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ Oldalszám: 64 oldal Megjelenés: 2019 Kötés: Ragasztókötés, puhatáblás ISBN: 978-963-7379-59-8 Ár: 1600,- Ft
|
Holler László budapesti születésű, a Dunántúlon, a pannóniai tájon felnőtt és szocializálódott ember, aki közel hat évtizede az Alföldnek és a vásárhelyi tájnak a lakója. S nem csak része a hódmezővásárhelyi társadalomnak – pedagógusként, alkotó emberként, művészetszervezőként, a mártélyi képzőművészeti szabadiskola egykori vezetőjeként –, hanem bizony ezen a tájon otthonra is lelt. Az otthonra találásának lelki és fizikai folyamataiba – s ezek végeredményébe – enged bepillantást Tájak, érzelmek című – a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában 2019 januárja és márciusa között, ifj. Holler László festőművész és Hegedűsné Dékány Magdolna művészeti tanácsadó által megrendezett – áttekintő tárlata. Több, mint hatvan esztendő vásárhelyi élményanyaga mellett az alföldi tájnak egyéni látásmódú recepciója és sajátos alkotói interpretációja látható ezeken az alkotásokon.
Dr. Miklós Péter múzeumigazgató,
címzetes egyetemi tanár
Tornyai János Múzeum | |
6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 16-18. | |
Telefon: | +36 62 242 224 |
E-mail: | tjm@tjm.hu |
Térkép: |