Nyelvválasztás:

Töretlen hagyomány. Már több mint 120 alkotást regisztráltak a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlatra

Az idén immár hatvanhetedik alkalommal rendezi meg a Tornyai János Múzeum Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállítását, a Vásárhelyi Őszi Tárlatot. A rangos megmérettetésre ezekben a hetekben jelentkezhetnek a művészek: szeptember 15-ig a beadas.oszitarlat.hu oldalon lehet regisztrálni az alkotásokat. A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat november 22-én nyílik meg az Alföldi Galériában.

Fotő: Munkában a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije (2019)

A Vásárhelyi Őszi Tárlat jóval több, mint egy kiállítás, hiszen fennállásának közel hét évtizede alatt volt olyan időszak, amikor kizárólag ez a tárlat nyújtott átfogó képet a jelen hazai képzőművészetéről. A Tornyai János Múzeum munkatársai és a tárlat „holdudvarába tartozó” művészek, művészettörténészek e cél köré építve szervezik évről-évre a tárlatot. A tárgyévi kiállítás előkészítése az előző évi tárlat zárásakor, annak kiértékelésével veszi kezdetét, a szervezők ekkor határozzák meg azon irányvonalakat, hogy milyen fontos célokat kívánnak elérni a következő seregszemlével. A 2020-as év a járványügyi veszélyhelyzet miatt rendkívüli volt nemcsak a múzeum életében, hanem a tárlat szervezésében is. A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat elmaradása egy pillanatra sem merült fel, de az előkészítő bizottság több forgatókönyvvel készült a kiállítás megrendezésére. Végül – köszönhetően a jelenlegi korlátozásmentes időszaknak – a hagyományos módon, de időben, a késő őszre halasztva szerveződik a tárlat.

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátori, rendezői feladatait a tavalyi évhez hasonlóan Dr. Pogány Gábor művészettörténész, a kiállítás címzetes kurátora látja el, akinek munkáját Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze segíti társkurátorként és társrendezőként. A szervezők úgy döntöttek, hogy az idei kiállítás megnyitójára november 22-én, vasárnap déli 12 órakor kerül sor az Alföldi Galéria földszinti termeiben.

Jelenleg, augusztus utolsó hete óta a tárlatra történő regisztráció zajlik, a jelentkezőknek a beadas.oszitarlat.hu oldalra kell feltölteni műveik adatait és annak fotóját. A tárlat tradícióinak megfelelően a művek zsűrizése nem online, hanem hagyományos módon, valamennyi alkotás szemrevételezésével zajlik. Ezért a regisztrált művek beadására 2020. szeptember 21-én, hétfőn 10 és 15 óra között Budapesten, a Műcsarnoknál, valamint szeptember 22. és 25. között Hódmezővásárhelyen az Alföldi Galériában nyílik lehetőségük a művészeknek. A tárlat anyagát válogató zsűri (tagjai a kiállítás kurátorain kívül Fehér Dávid művészettörténész, Szabó Klára Petra képzőművész, mint a tavalyi tárlat fődíjas alkotója, Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, Gálhidy Péter Munkácsy-díjas szobrászművész ‑ mindketten a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanárai ‑, valamint Dr. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója) október 8. és 10. között dönt, hogy mely körülbelül kétszáz alkotás reprezentálja a jelen képzőművészetét a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlaton. A zsűri utolsó napján dönt arról, hogy ki nyeri el a tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, valamint az Életműdíjat, és ekkor születik döntés a további nagyszámú és kiemelt pénzjutalommal járó elismerések odaítéléséről is. Október közepétől kezdődnek meg mind a kiállítás rendezésének, építésének munkái, mind a tárlat katalógusának előkészítői és grafikai feladatai.

A Tornyai János Múzeum, amelynek fenntartója Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, továbbra is elkötelezett az iránt, hogy Hódmezővásárhely képzőművészeti életének legjelentősebb eseménye maradjon és legyen a Vásárhelyi Őszi Tárlat, amelyet 2020-ban november 22-étől tekinthet meg a művészetkedvelő közönség az Alföldi Galéria földszinti kiállítótereiben.

A tárlattal kapcsolatos hírek, friss információk annak honlapján, az oszitarlat.hu oldalon, valamint a közösségi média felületén olvashatóak.

A Vásárhelyi Televízió Híradójának részlete:

 

 

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7