Nyelvválasztás:

Tornyai művészetével ismerkedtek a mártélyi alkotótábor résztvevői

Július 27-én vette kezdetét a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor, amelynek résztvevői közösen keresték fel a Tornyai János Múzeum Gyönyörködő lélekkel festeni című, a közgyűjtemény százötven éve született névadójának közel háromszáz alkotását bemutató tárlatát.

A tábort vezető Mucsi Zoltán festőművész elmondta, hogy az augusztus 6-ig tartó táborban a tervek szerint száznál is többen töltenek el hosszabb-rövidebb időszakot. A táborozók életkora a gyerekektől a nyugdíjasokig terjed, vannak közöttük hivatásos művészek és kezdő amatőr alkotók is. Az idei tábor augusztus 6-án, a mártélyi Faluházban megrendezésre kerülő kiállítással ér majd véget.

A vásárhelyi kiállításon a múzeum gyakornoka, Gál Petra kalauzolta a részvevőket, aki Tornyai életének állomásai mellett szólt az alkotó témaválasztásairól is. Tornyai művei bepillantást engednek az 1869 és 1936 között élt művész korának viseletébe és környezetébe is.

Tornyai fő művének, a Juss-nak az 1904-ben készült változata látható a kiállításban, amely kapcsán elhangzott: a művész mintegy harminc éven át fókuszált műveiben a paraszti élet mindennapjaira. Az örökségen veszekedő családot ábrázoló alkotásának számos variációját készítette el, s Tornyai ez idő alatt több tanulmányképet is készített festménye egy-egy alakjáról.

A Tornyai János születésének százötvenedik évfordulója alkalmából megvalósult kiállítás szeptember 15-ig tekinthető meg a Tornyai János Múzeum időszaki kiállítótermeiben.

 

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7