Nyelvválasztás:

Új raktárba került a Tornyai János Múzeum gyűjteménye

A közgyűjtemény felújítása és bővítése során kialakított háromszintes raktárba került a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum 150 ezer darabos gyűjteménye.

A múzeum 2009 nyarán költözött ki a dr. Rapcsák András út 16-18. szám alatti épületkomplexumból, melyet a 21. század látogatói és múzeumszakmai igényeinek megfelelően újítottak föl és bővítettek ki – közölte Nagy Imre igazgató az új raktárbázist bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az ősz első napján átadott múzeumépülethez egy háromszintes, modern kialakítású rész épült, ahol a raktárak és a restaurátorműhelyek kaptak helyet. A földszintre, az átmenő raktárba érkeznek a leletek és a műtárgyak, ahol a muzeológusok és restaurátorok előzetesen megvizsgálják őket. A Deák Ferenc utcára nyíló üvegportálos műhelyben – ahova majd az érdeklődő járókelők is bepillanthatnak – tisztítják és restaurálják a tárgyakat.

A régészeti gyűjtemény 120 ezer darabos anyaga a pinceszinten kapott helyet. Az ásatások során előkerült leleteket részletesen katalogizálva, több kilométernyi sínen gördülő polcrendszeren, dobozokban helyezték el.

Nagy Imre múzeumigazgató bemutatja a felújított és kibővített múzeum új raktárbázisát
Nagy Imre múzeumigazgató bemutatja a felújított és kibővített múzeum új raktárbázisát

(MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)

A Vásárhely népművészeti örökségét, a paraszti kultúra emlékeit összegyűjtő néprajzi és a település polgárainak hagyatékát, a város politikai, kulturális életének emlékeit őrző helytörténeti gyűjtemény az emeletre került.

Nagy Imre elmondta, a költözés lényegében befejeződött, csupán néhány nagyobb tárgy helyét keresik még, a munka azonban nem ért véget, jövőre elvégzik a múzeum teljes gyűjteményének állományrevízióját.

(MTI)

 

Eseménynaptár
« » 2024 március
ke sze csü szo va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7