Nyelvválasztás:

Újragondolt tradíció

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok közelmúltjának művészeti trendjeit elemző, illetve a hét évtized sajtómegjelenéseiből válogató, Dr. Miklós Péter: Újragondolt tradíció című könyvének bemutatójára várják a művészetkedvelőket október 17-én, csütörtökön 16:30 órára az Alföldi Galériába.

Újragondolt tradíció - A Vásárhelyi Őszi Tárlat hetven éve a sajtó tükrében címmel jelent meg Dr. Miklós Péter eszmetörténész, címzetes egyetemi tanár válogatása hazánk legnagyobb múltra visszatekintő képzőművészeti kiállítássorozatáról. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósult kötet bemutatójára az Alföldi Galériában kerül sor október 17-én, csütörtökön délután fél ötkor, a szerzővel Vass Ramóna, a Vásárhelyi Televízió szerkesztő-riportere beszélget.

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok hét évtizedéből válogató műtárgyfotókkal gazdagon illusztrált, több mint százharminc oldalas kötet két nagyobb részre osztható. A bevezetőt követően Miklós Péter az utóbbi évek kiállításain megjelenő képzőművészeti jelenségeket dolgozza fel, ugyanis múzeum-, majd főigazgatóként nem kizárólag a szervező intézményt vezette, hanem a kiállítási anyagot válogató zsűri tagjaként, illetve három katalógus-előszó szerzőjeként aktív szerepet játszott a 2018 és 2023 közötti Vásárhelyi Őszi Tárlatok életében. Az Önreflektív alakzatok, változékony motívumok címet viselő fejezet a szerző korábbi írásainak bővített és átdolgozott változata, amelyben többek között a tradíció és a tendenciák, illetve a provincia és monumentalitás kérdéseit tárja fel. A könyv második egységében az olvasó huszonhárom eltérő terjedelmű, s különböző szakmai igényű és művészeti alapállású cikket olvashat az elmúlt hetven év többezer sajtómegjelenésből szemezgetve. Ezek között vannak az adott évi megnyitókról tudósító a napilapi írások vagy éppen művészetelméleti (sőt, művészetpolitikai) kérdéseket feszegető kritikák is.

A kiadványt bemutató csütörtöki beszélgetésre ellátogatók nemcsak történeti kontextusban hallhatnak a Vásárhelyi Őszi Tárlat rég- és közelmúltjáról, hanem az eszmetörténész szerző és a tárlatokkal foglalkozó kulturális újságíró gondolatit is megismerhetik a hetvenedik kiállítás alkotásai között a Kossuth téri kiállítóhelyen.

A kötet a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány kiadásában a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jelent meg.

Eseménynaptár
« » 2024 december
ke sze csü szo va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5