Nyelvválasztás:

Vásárhelyi hímzéses alkalmi ruha a negyvenes évekből

A Tornyai János Múzeum két jelenlegi időszaki kiállítását, az emeleti Ó!divat mellett a Vitézi Rend történetéből válogató tárlatot is összekapcsolja az a vásárhelyi hímzéssel ellátott alkalmi ruha, amely egy felajánlásnak köszönhetően került a vásárhelyi közgyűjteménybe.

A különleges szépségű és kiváló állapotban fennmaradt ruhakollekció, amelyhez hímzéssel díszített öv és táska is tartozik, egykori tulajdonosa Dr. vitéz Lénárt Jánosné volt. Ügyvéd férje az első világháborúban a szegedi 46-os és a közös 31-es gyalogezredekben szolgált, az isonzói fronton tanúsított hősies helytállásáért – századával két napon keresztül tartott egy magaslatot, megakadályozva az olaszok előretörését – érdemelte ki a vitézi címet. Lénárt a város megbecsült ügyvédje volt, aki volt tiszti-, gazda-hitelszövetkezeti és városi főügyész is, valamint 1920-tól a törvényhatósági bizottság tagja.


Dr. vitéz Lénárt János (1883-1954)
ügyvéd, országgyűlési képviselő

Hajdu Jusztinát 1921-ben vette feleségül, aki az ismert vásárhelyi földbirtokos Hajdu család tagja volt. (Közeli rokonuk, ifj. Hajdu Bálint építtette az Emlékpontnak helyet adó Andrássy úti emeletes palotát.) Lénárt János 1939-ben a Magyar Élet Pártja listájáról szerzett parlamenti mandátumot és 1944-ig volt Hódmezővásárhely városának országgyűlési képviselője. A családi hagyomány szerint ezen időszakban készült feleségének a vásárhelyi hímzésekkel díszített ruhája, amelyet estélyeken, és protokolláris alkalmakkor viselt.


Dr. vitéz Lénárt Jánosné vásárhelyi hímzéses alkalmi ruhájának részlete

A vásárhelyi hímzés ruhákon a harmincas évek végétől jelent meg, amikor a helyi polgári asszonytársadalom felfedezte – Dr. Wiener Tiborné elhivatott gyűjtő-, értékmentő- és népszerűsítő munkájának köszönhetően – a helyi szőrhímzés impozáns és elegáns motívumkincsét. 1934-ben indult a városban az első tanfolyam a hímzés megismerésére és elsajátítására, ettől kezdődően a korábban alapvetően ágyneműket díszítő mustrák gyakran tűntek fel a kézimunkákon, nemcsak lakástextíliákon, hanem a ruhadarabokon is. A Tornyai János Múzeum fotótára számos felvételt őriz pl. gazdabálakról, amelyeken hímzéses ruhában láthatóak a táncosok, de ez az első olyan ruhadarab, amely teljességében bemutatja a korszak polgári hagyományőrzését.

Műtárgyleírás

Fekete színű selyemzsorzsettből készült, egyrészes, rövidujjú, földig érő estélyi ruha, amelynek állógallérját, valamint a fűzővel kiegészített övet és a hozzá tartozó kistáskát vásárhelyi szőrhímzés díszíti. A ruhán alkalmazott hímzés mind az egyes motívumok kombinációjában, és szerkezetében, mind pedig színvilágában eltér a 18. századi hagyományoktól.

Eseménynaptár
« » 2024 április
ke sze csü szo va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5